Igen. Ez az utolsó bejegyzésem ide.
A történetem élni fog tovább, írni fogom, és ha egyszer végzek vele, akkor átszabom az egész oldalt (menüvel, oldalakkal együtt, kinézettel) és esetleg belekezdek egy másik történetbe, passz.
(Nagy gondolatok jönnek a végére, de attól még nem kell megijedni, a történet vagy az oldal nem fog ilyen komollyá változni, egyszerűen így érzem most.)
Mindenesetre ezt az utolsó bejegyzést azért hoztam létre, hogy leírjam ez lesz és hogy még elmeséljek valamit :)
- nem írtam, április óta, ergo minek legyen?
- képeket is terveztem hozni, de ahhoz lusta voltam
- a leírásához is lusta voltam
- és (kevésbé publikus ok: elég sok minden gondolatom volt, amit inkább nem akartam leírni, ugyanis számomra kedves ismerőseim is olvasták, és úgy éreztem, nem biztos, h az orrukra kéne kötni)
- plussz, elég személyes dolgok voltak itt, nem biztos, h mást érdekelt volna :s
Na, és a péntek.
Nagybátyám ballagott, illő volt megjelenni, + anyumnak délelőtt valamit intéznie kellett egy lakással kapcsolatban, így én és a tesóm is mentünk. ^^
Meg volt beszélve, hogy besétálok a sulihoz és a barátnőm (<3) aki már lebeszélte a tanárokkal bevisz :)))
Nagyon-nagyon örültem, bár féltem is, hogy milyen lesz találkoznom a régiekkel... nos, akivel akartam beszéltem, és láttam, hogy még mindig olyanok, amilyennek megismertem őket. Belsőleg persze :D
Külsőleg. Nos. Ijesztő. A fiúk elkezdtek mutálni, és fiúsodni (khm :D) a lányoknak némelyiknek hosszabb lett a haja, kicsit hízott ilyesmi.
Valami kellemes, mégis idegen érzés volt ahogy a régi épületben lépkedtem. Mindent pontosan megnéztem, és úgy csodálkoztam mindenre, mintha most látnám először.
Észre se vettem, és már mehettünk haza barátnőmékkel. Hiába, két óra nem pótól sok-sok hónapot.
Szentimentális hangulatom megmaradt későbbre is, amikor pedig görkorizni mentünk. Nem voltam csúcsponton, nyavalyogtam, meg olyan "niiiincskedvem" hangulatba korizgattam köztük, de azért jól éreztem magam. Tinának (nem ez a neve, de régen becéztette magát így, és azt hiszem ezzel nem mondok sokat, ha mégis akkor kitörlöm a kedvedért aaaz egész oldalt Tina;) két barátnője volt még ott akikkel tavaly finoman szólva nem jöttem ki jól. Ő viszont bírta őket már rég, és ahogy én eljöttem logikus volt, hogy az ő társaságukat kereste:)
Ott voltak, viszont már érezhető volt, hogy nincs semmi bajunk egymással, max (tőlem biztos) idegenkedve voltunk egymás társaságában, hisz ilyen is rég volt, hogy láttuk egymást. (kb 1 éve... O.O) Mindegy, jól éreztem magam, és a végén tőlük is öleléssel váltam el :)
Szombaton egy nagyon jó fiúbarátomat boldogítottam, bicajoztunk, görkoriztunk, aztán miután kidőltem ezekután leültünk és ő a tabján, én meg félálomban a telómon kockultunk. Kérdeztem, hogy szerinte megváltoztam-e. Nem, ő örült, hogy ilyen vagyok amilyen.
Azt hiszem ennek az útnak a végén megállapíthatom, hogy az élet nagyon furcsa dolgokat produkál. Ellenségből(?) barát, természetes dologtól hirtelen idegenkedés, meg maradt barátságok...
Nemsokára egy éve, hogy eljöttem a régi sulimból, és kisebb (vagy épp nagyobb) döcenőkkel de sikerült tartanom a kapcsolatott, azokkal akikkel szerettem volna. Nem tudom tovább, hogy alakul, de szeretném ezt így folytatni...
Az egyetlen biztos dolog a változás. Jó vagy rossz irányba, külsőleg, belsőleg, az időnek mindegy. Az idő csak formál és változtat. Azt hiszem ez így van rendjén.
Nóri
2013. május 12. vasárnap