Szjg 8

Szjg 8

Nos, röviden:

Rohadt hosszú sor, tömegnyomor, levegőtlenség, éhség amit csokival kompenzáltunk, és mostanra összetört Laura. 

Reggeli kelés, szenvedés az ásításokkal majd összekaptuk magunkat. Útvonalterv, telefon és az egyik barátnőmet felszedtük útközben, majd Bkv. Alig sétáltunk a belváros szűk kis utcáin (miután kivillamosoztuk magunkat) nemsokkal észrevettünk egy impozáns épületet, körülötte hosszú sorból álló embereket. Aha. Megvagyunk. Körülbelül Két és fél órát álltunk kint az utcán, megkerülve a Pesti színházat, és végre bejotuttunk. Viszont addigra már eléggé elszabadult a káosz, rendszertelen volt a sor, (na, nem mintha amúgy az lett volna) és még a rendőrség is kijött, ráadásul addigra már a dedikáló sort le is zárták. Akik bent vannak, annak dedikál Laura, tovább nem. :( 

Mi még meg tudtuk venni de már mikor kiértünk a színházból, azt mondták a kint állóknak elfogyott. Sokkal kevesebb emberre számítottak. Pff

És ekkor már kezdték eloszlatni a tömeget a rendőrök....

 

Még várakozás elején. 

 

 

 

Az egyik lett a miénk *.* Woaaa

 

Amúgy, most hogy már az enyém megvan, és olvashatom kicsit nyugodtabb vagyok, kiment a fejemből a "izgulok,mileszmárakarooomolvasniiii" érzés. :)

Mivel két kötetben jelent meg, azért, hogy könnyebb legyen olvasni (meg azért az a +1000 Ft, is valami, na) én már a második elején tartok. :) De, pszt, nem árulok el semmit :$ 

 

A dedikálás után hazafele beültünk mekibe. Párszázas menüt vettünk, de még így is jobb volt a mini hamburger meg a krumpli a három óra kaja nélküli ácsorgás után. Persze, mi balekok nem vittünk semmit, tehát mi tehetünk róla. De akkoris! :D

 

Szar kép, de ez sikerült.

Holnap suliii :(

Nemár. Ha bezzeg a Szent Johannába járnék várnám. Vagy csak a régiekhez. Akkoris. :( 

 

 

Nóri----

2013. március 10. vasárnap