9. - Nem várt segítség

A halloweni buli utáni második hét unalmasan nyomasztó volt. Nem történt semmi különös, megírtunk néhány dolgozatot, és kissé a kedélyek is lenyugodtak. Például tudtam úgy beszélni Eszterrel, hogy nem minden második mondatában szidta Gergőéket. Hanem minden negyedik mondatában. Ez már haladás. Pénteken, órák után elköszöntem Esztertől és Annától és elsiettem a suli könyvtárába, hogy nézelődjek. Nem volt éppen jó kedvem, így néhány drámába beleolvastam de végül, nem merültem el a depis részekben. Kikölcsönöztem végül a Bogáncsot. Bár már sokszor elolvastam, úgy gondoltam most még egyszer. 

Kifelemenet megálltam a büfében és vettem egy melegszendvicset. Miután kifizettem, az ujjaimat folyamatosan cserélgetve vettem el, nehogy megégessem őket. A suli elé kisétálva rádöbbentem, hogy a suli iszonyatosan kiörült. Néhány diák még kiszállingózott, de a nagyja lemorzsolódott vagy bement a péntek délutáni kosár edzésre.

A suli épülete előtt ácsorogtam, és miközben a melegszendvicsem ettem, elgondolkoztam, hogy mennyire nézhetek ki hülyén. Ha sokáig mozdulatlan lettem volna, szerintem szobornak is hihettek volna. Csak a galambok ne találjanak meg. Ilyeneken filozofáltam, mikor a mögöttem megszólaló hangra összerezzentem.

- Hát te? - kérdezte Márió. Csodálkozva megfordultam. 

- Én? Te mit keresel itt? - kérdeztem vissza.

- Az infó terembe voltam - legyintett. 

- Miért? - kérdeztem. Pénteken általában rohannak haza. Hogy otthon gépezzenek. A suliba is lehet, ha az infótanár olyan hangulatbna van... de akkoris.

Márió erre csak legyintett. Hát jó. Nekem így is jó.Márió ahelyett, hogy mondjuk elköszönt volna és elment volna, inkábbb fogta magát és leült a lépcsőre. Én követtem a példáját. Felé nyújtottam a melegszenyám maradékát, mire ő letört egy kis darabot és nyugodtan megette. Néhány percig némán ültünk egymás mellett mindketten gondolkoztunk.

- Hé - lökte meg a vállam. Kérdőn néztem rá. - Hogy vagy?

- Hát... hogy lennék? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. 

- Gergőék. Van valami? - kezdte újra, mire megértettem. 

- Hát. Semmi - vontam meg a vállam. 

- Értem. De a ha semmi sincs, akkor az már valami. És akkor az már nem semmi - magyarázta, mire felnevettem. 

- Nincs kedved elmenni mekibe? - kérdezte, mire a gyomrom összerándult. Már kezdtem is volna magyarázkodni, hogy nekem mostan nincs kedvem randizni, meg ilyesmi, de könnyedén folytatta. - Lehet, hogy jönne Tibi is. 

- Hát...

- Hagyjad már ezt a hátot! Csak nem fáj a hátad? - kérdezte a fejét fogva, mire elnevettem. Jó, kicsit talán sokszor magyaráztam a testrészemmel. 

- Felhívom anyum - tápászkodtam fel, és arrébb sétáltam. Miután felvezettem anyunak, hogy mi van, tudni akarta, hogy percre pontosan mikor érek haza. Nem is ő lett volna. Kérdezte még, hogy mennyi pénz van nálam, vigyázzak, idegenekkel ne álljak szóba stb. Miután mondtam anyunak, hogy nem vagyok hülye, és tudom, hogy kell közlekedni letettük.

- Indulhatunk! - álltam meg Márió előtt. 

- Klassz - mosolyodott el, és zsebre vágott kézzel elindult. 

Útközben midenről szó esett, valami új film, hogy milyen telefonra gyűjt, és, miután elkezdtem neki magyarázni, hogy milyen kaját szeretnék, először döbbenten hallgatott, majd már a fejét fogta, végül kiröhögött.

- Most miért? Ez komoly dolog! - ellenkeztem, mikor beléptünk a mekibe. Tibit azonnal kiszúrtam egyedül üldögélt egy asztalnál, foglalt nekünk helyet és természetesen a telefonját nyomkodta, miközben egy fél literes kólát  ivott. 

- Cső - huppant le a székre Márió. 

- Hát ti? - nézett fel döbbenten Tibi. - Hogyhogy te is jöttél? - kérdezte tőlem.

- Meghívtam - legyintett Márió. - De hallod, egész úton arról magyarázott, hogy mit enne. 

- Nem is! - csaptam fejbe a pénztárcámmal amit időközben előhalásztam. 

- De - röhögött Márió. - Először jött a BigMac menü, majd McFarm, aztán néhány párszázast, lehet, hogy enne, desszertnek pedig még nem tudja, hogy melyik lenne jó: almás táska vagy fagyi!

- Te az egész büfé kajáját akarod elfogyasztani? - kérdezte röhögve Tibi.

- Nem! - nevettem. - Na, rendeljünk mert éhen halok.

- Kívánós az asszony - ugratott Tibi, miközben felállt. Őt is fejbe csaptam a pénztárcámmal. 

Na jó. Végül egy BigMac menü lett nagy kólával, desszertnek pedig egy almás táska. Nyami. Tibi csak egy sajtos menüt rendelt, kultúrált, mennyiségű krumplival, és itallal. Márió meg csirkefalatokat kért. Összeségében nagyon jól éreztem magam, ráadásul mikor közöltem, hogy WC-re kell mennem, direkt nem engedtek ki az ülésről (kellett nekem belülre ülnöm) és tovább szívattak, hogy állandóan valami vízzel kapcsolatos dolgot emlegettek. Kedveskék. Mikor végre kiengedtek akkor elrohantam, visszajövet meg külön megköszöntem, hogy megengedték. 

- Á, én még néztem volna, ahogy szenvedsz - vágta rá Márió, mire elröhögtem magam. 

Miután kivittük a tálcákat, felpakoltuk magunkat és hazaindultunk. Kilépve a büféből a hűvös, csípős levegőre a benti meleg, olajos szagú levegőből felüdülés volt. 

- Na, én arra megyek - mutattam. 

- Mi meg arra, de ne kísérjünk haza? - kérdezte Tibi.

- Köszi, de nincs messze - mosolyogtam. Amúgyis ellenkezőleg mennének. 

- Oks, de figyi - nézett rám Márió. 

- Hm? - kérdeztem.

- Ránk bármikor számíthatsz - mutatott magára, majd Tibire. - És, nem éri meg szomorkodni. 

Halványan elmosolyodtam és bólintottam.

- Köszi srácok. 

Megfordultam és elindultam. Egyszer néztem hátra, de ők épp akkor fordultak be egy utcába. 

Rájöttem, hogy nagyon sokat segítettek. Főképpen Márió. Rendes dolog volt tőle, hogy hívott. Jó Barátok. Mindketten. 

>>>>>>>>>>>> 10. - Itt valami bűzlik