6.- Spontán hétvége
Mire jó a szombat délután? Szerintem semmi különösre, a buli délutánja az a péntek, a vasárnap délutánja pedg a szenvedés a másnapi hétfő miatt. (Normál esetben pedig a vasárnap délelőtt a tanulásé. Normál esetben.) Eszter ezt persze másképp gondolja. Szinte mindent, de mindegy.
Ebéd után a szobámban arra jutottam, hogy kiválasztom a kedvenc körömlakkomat. Csak ez nem megy majd olyan könnyen persze. Egyrészt mert sokat gondolkodom másrészt meg mert van vagy harminc kis körömlakkom. Ebből úgy tízet nem is használok. Hm. Szóval sorban nekiálltam kiválasztani a top huszat. Ez még elég könnyen ment. Meg volt a top húsz. Innen selejteztem a top 15-re. Még elment, de azért már nehezebb volt. Így is ki kellett ejtenem az egyik átlátszó körömlakkot. Brühü. A top 10-zel már kimondottan megszenvedtem. Kiejtettem nagy gondolkodás árán a kettő közül (narancs vs. smaragdzöldes) az egyiket (a narancsot), majd rájöttem, hogy még így is 11 van. Top 11 meg nincs! Illetve, lehet, hogy van de nem nálam.
Ezekután nagy kínlódások árán meg lett a top 3. (Inkább nem részletezném.) Zöld, Fekete, Lila. Wow... A fekete az fekete, a zöld az olyan neonos egy kicsit, de nem annyira, a lila meg szép sötét lila.
Felültem az ágyamra törökülésben kezemben a három körömlakkal. Szuggeráltam őket, de csak nem jutottam döntésre. Egyszer úgy tünt, hogy kiválasztom a feketét, de eltántorított a lila látványa. Majd úgy döntöttem kizárom a feketét, és kiválasztom a két színes közül, de nem jött össze, mert megsajnáltam a feketét, szegényt.
Szóval ilyen rémesen komoly dolgokat firtattam, amikor megcsörrent a telóm. Odakaptam az éjjeliszekrényhez és a kijelzőn Eszter nevét mutatta. Csodálkozva vettem fel.
- Halló.
- Szia! Mit csinálsz? - kérdezte lihegve, a háttérzajok miatt alig értettem.
- Éppen próbálok döntést hozni - feleltem. Próbáltam titokzatos lenni, hátha el kezd faggatni, de nem nagyon érdekelte.
- Jó, hagyd félbe, mindjárt ott vagyok. Vegyél fel valami kényelmeset, felvesszük Annát és megyünk gördeszkázni.
- Hogy mi? - kérdeztem bele a telefonba, de Eszter addigra már letette.
Jó, először nem vettem komolyan, tovább gondolkoztam, aztán mikor csöngettek és én kilestem az ablakon akkor láttam, hogy ott áll a kapuban. Tényleg komolyan gondolta! Anyumék meg se mozdultak, úgy aludtak, mint a bunda. Így hát kinyitottam a kaput.
- Kész vagy? - kérdezte vidáman.
- Öööö.... nem egészen. Minek menjünk deszkázni? Én nem is tudok - kezdtem, de Eszter félbeszakított.
- Nem baj. Nyomás be.
Ezzel betuszkolt a kapun, aztán bazárta helyettem(!), és tovább magyarázott, miszerint régi farmert vegyek fel, és valami normális pólót vagy mi. Aztán felszedjük Annát, szerinte ő még alszik, mert tegnap este sokáig fent volt skype-on és.... mi van????!
Azon kaptam magam, hogy átöltöztem és hallgattam és hallgattam Eszter tervét a klassz délutánról, és, hogy "nem nem baj, hogy ti nem tudtok gördeszkázni, majd kocogtok". Na, ezen egyrészt totál kiakadtam, másrészt irtó jól szórakoztam. Mert hogy nézne már ki hogy Eszter elől deszkázik vagy 10 méterrel hátrébb mi meg Annával kapkodjuk a levegőt és ordítozunk, hogy lassabban, lassabban?
Anyumat kellőképpen felbosszantottam, hogy felkeltettem, de azt mondta, menjek csak nyugodtan de este hét előtt érjek vissza, és nézzek rá a telefonomra. Csoda, hogy ezt el tudta mondani, tiszta KO volt.
Szóval Eszterrel mindketten gyalog, sétáltunk Annáék háza felé. Én csak homályosan tudtam, hogy hol lakik, de úgy nézett ki Eszter totál képben van. Néhány perc alatt ott is voltunk. Eszter becsöngetett. Anna apukája nyitott ajtót és miután Eszter ismertette a szándékát hangosan felnevetett. Ugyanis Anna még aludt. Olyan két óra körül.
Miközben Anna apukája bekísért minket, Eszter odasúgta, hogy "nem meg mondtam?". Na, igen. A látvány ami fogadott rémesebb volt, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy Anna legalább ébredezik, és mondjuk zenét hallgat vagy sutyiba netezik, de nem. Húzta a lóbőrt, de azt rendesen. Én sose hittem volna, hogy valaha elindulunk, de Eszter csodát művelt. Majdnem félóra alatt összekaparta, a nyavalygós, álmos Annát. Rózsaszín dzseki alatta rózsaszín-pink csíkos hosszúujjú, rózsaszín csőgatya, bakkancs (rózsaszín, persze) vízálló szemfesték, és további smink, és már el is indultunk.
Anna zsebredugott kézzel ballagott mellettem, nagyokat ásítva. Elől ment Eszter a gördeszkáján.
- Hova is megyünk? - kérdezte meg Anna egy ásítás között.
- Hát. Valami parkot emlegetett Eszter, ahol nincs tiltva a deszkázás, sőt még van egy pálya is. Vagy mi - vonogattam a vállam. - De, hogy mi mit keresünk majd ott azt nem tudom.
Anna vidáman felnevetett, majd a nevetése összekapcsolódott egy nagy ásítással.
- Mit csináltál te, hogy ennyire álmos vagy? - kérdeztem csodálkozva Annától, és alig bírtam visszafolytani a nevetést.
- Hát... tegnap este a Meki után az uncsitesóimnál voltunk grillpartin. Amíg jó idő van mondván. És majdnem este 11-kor értünk haza, aztán otthon még egy csomót beszéltem velük skype-on - magyarázta. Én mosolyogva hallgattam.
- Klassz lehetett.
- Az volt - helyeselt vidáman Anna. - És te? Mit csináltál ma?
- Ööö... próbáltam kiválasztani a kedvenc körömlakkom - mondtam el végül.
- És? - kérdezte kíváncsian Anna.
- A top 3 a fekete, egy zöld és a lila. Szerinted?
- Lila - vágta rá Anna gondolkozás nélkül. - Az hasonlít legjobban a rózsaszínre - tette még hozzá.
Én elnevettem magam, Eszter pedig bevárt minket.
- Szerintem fekete.
- MI? - csodálkoztam.
- Válaszd a feketét - vonta meg a vállát.
- Nem úgy volt, hogy te gördeszkázol? - kérdeztem csodálkozva.
- Attól, hogy mozgok még van fülem - vigyorodott el Eszter én meg kínosan elröhögtem magam.
Eszter csatlakozott hozzánk, kezében a deszkája lógott, és elmesélte végre érthetően, hogy mégis hova megyünk. Éppen egy kis utcánál voltunk amikor a járdán kis pöttyök jelentek meg.
- O-ó - nézett ránk Eszter. A fenébe! Néhány másodperc múlva nagy cseppekben kezdett esni az eső, mi meg elkezdtünk rohanni, hogy valami fedett helyet találjunk.
- Erre - kiáltotta Eszter, miközben felkapta a kapucniját. A kis utcába követtük, bár fogalmunk se volt, hogy hova visz minket.
- Hova megyünk? - kérdeztem és loholtam utána. Pechem, hogy nem volt kapucnim...
Eszter nem válaszolt, csak sietősebbre vette. Nem csodálom, mindhárman tudtuk, hogy ez néhány perc és úgy fog szakadni, mintha dézsából öntenék.
Eszter hirtelen megállt egy ház előtt, benyomta a kaputelefont. Kicsi csipogás, és valaki épp felvette, már le is tette. Berregés, a kaput belökte, és siettetett minket. Az eső annyira elkezdett esni, hogy azt se néztem hol vagyunk. Normál esetben nem rohanok idegen házba, de Eszter ismerte, és nem hozott volna minket ide, ha nem tudja mit csinál. Remélem.
Végigrohantunk a házhoz vezető kis járdán és már a teraszon tértünk kicsit észhez. Csodálkozva néztünk ki a kertre, ahol már az eső egy összefüggő függönyt alkotott, úgy esett.
Megtapogattam a hajam, csuromvíz volt. Pedig akkor még nem is szakadt annyira! Mindegy. Végigmértem Esztert és Annát. Hát. Ők se néztek ki sokkal jobban. Majd megfordultam, hogy lássam végre hova jöttünk. Az ajtó éppen akkor nyitódott ki... és.
És ki állt az ajtóban?? Gergő.
Teljesen ledöbbenve néztem rá, bár azt hiszem ő is úgy bámult ránk, mint borjú az új kapura. Gyorsan végignéztem magamon. Elnyűtt, sötét farmer, zöld póló amin a rózsaszín párduc pózol és egy dzseki. Ijjj...
Gyorsan ránéztem a lányokra. Anna legalább úgy meg volt lepődve, mint én, Eszter azonban kicsit se.
- Köszi, hogy beengedtél minket - mondta Gergőnek.
- Öööö.. szívesen. De mit kerestek ti itt? - kérdezte kissé, udvariatlanul, de közben szélesebbre nyitotta az ajtót, tehát inkább a döbbenet beszélt belőle, mintsem a bunkóság. Eszter nyugodtan belépett az előtérbe, láthatóan otthonosan mozgott.
- Semmit, csak úgy gondoltuk, hogy megyünk gördeszkázni, de az idő közbe szólt - girmaszolt. Anna és én csodálkozva léptünk be utánuk.
- Ti is gördeszkáztok? - nézett ránk egy eszméletlen helyes mosollya Gergő, miközben becsukta az ajtót.
- Nem... csak elkísértük volna Esztert - próbált magyarázkodni Anna, miközben én próbáltam túl tenni magam azon, hogy hogy nézek ki és alaposan körbenéztem. Körülbelül egy méter széles kis belépő, fa fogasokkal, lábtörlővel, székkel, ablakban növényekkel. Jobbra, és balra kis ajtó nyílt, előlre meg nagy boltív ami a szépen berendezett nappaliba vezet. A nappaliból egy ajtó nyílt, valamint egy csigalépcső húzódott le az emeletről. Fenrtől hangos röhögés hallatszott, majd a lépcsőfordulóban láthatóvá vált egy tetőtől talpig feketébe öltözött alak.
Zoli legalább olyan döbbenten nézett ránk a lépcső aljáról, mint mi rá.
- Hát ti? - kérdezte döbbenten.
- Kik azok? - ordította valaki a lépcső tetejéről. Lefutott, megállva Zoli mögött. Tomi volt.
- Ó. Társaságot kaptunk - vigyorodott ránk. - Csini társaságot.
Húsz perc múlva Eszterrel és Annával a fürdőben szárítkoztunk. Gergő rendes volt, adott nekünk törcsit, és miután kaptunk egy rögtönzött forró csokit, azt mondta nyugodtan menjünk a fürdőbe, van hajszárító és ha kell zuhanyozzunk le. Eszter nyugodtan lépett ki a forró zuhany alól. Nekem is igazán jól esett volna, de nem éreztem magam olyan nyugodtan, mint ő. Így félig a ruhámat, félig a hajamat szárítva bíbelődtem a tükör előtt. Ezen kívül most jutott idő, hogy végre hatszemközt beszéljünk Eszterrel.
- Honnan tudtad, hogy itt lakik? - kérdezte döbbenten Anna a kád szélén ülve.
- Tudtam - vonta meg a vállát.
- Jó, de te már jártál itt - firtattam én is. Eszembe jutott, ahogyan Gergő megkérte, hogy vegyen elő kakaóport. Eszter azonnal tudta hol van. Fura.
- Mert már tényleg jártam itt - mondta Eszter. Éreztem, hogy itt valami nem stimmel, és csodálkozva néztem össze Annával. Egyikünk se szólt, de tudtuk, hogy itt még nincs vége. Miután befejeztük a szárítkózást, megállapítottuk, hogy az eső még mindig zuhog. Gergő lazán válaszolt, azt mondta, hogy nyugodtan maradjunk amíg kicsit csillapul az eső.
Tökre közvetlenül viselkedett, nem úgy, mint tegnap a McDonald's-ban. Mindenesetre fellépcsőztünk a szobájába. Még sosem jártam nála, és nem is gondoltam volna, hogy valaha fogok. Kiderült, hogy a szülei a hétvégére elutaztak, és, hogy áthívta Zolit, és Tomit, videójátékozzanak egy maratonit.
- Ki akar még játszani? - kérdezte vigyorogva Tomi.
- Én! - kiáltotta Eszter és kikapta Tomi kezéből a konzolt. Anna az ágy szélén, törökülésbe foglalt helyet, miközben Eszter letottyant az íróasztal melletti székre.
Én csak a polcoknál nézelődtem, és megakadtam Gergő filmjeinél. Volt ott egy csomó sci-fi, meg horror, amiknek inkább nem is néztem tovább a borítóját.
- Vagy nézzünk filmet - állapodtam meg az egyik filmnél. Valami Indiana Jons. De még így is jobb, mint a Gyűrűk Ura.
A fiúk csodálkozva felnéztek, végül megdumáltuk, hogy megnézünk valamit. Eleinte ránk akartak erőszakolni valami akciófilmet, amiben csupa vér van, meg lövöldözés, meg minden, de mivel Annával hevesen tiltakoztunk, megállapodtak az egyik Indiana Jons filmnél. Hál' Istennek.
- Ettől már csak nem féltek - nyomta a képembe a DVD tokot Tomi.
- Nem - nevettem fel.
Csináltunk körülbelül egy vagon popcornt, hoztunk chipset és végignéztük a filmet.
Mikorra vége lett, az eső még mindig esett, de már épphogy. Szóval nem sokról maradtunk le. Közben egyszer láttam, hogy Tomi előveszi a telefonját, és pötyög valamit. Gondolom, Anitával sms-ezett.
Én fél hétre otthon voltam, és habár Eszter mérgelődött, hogy nem sikerült deszkáznunk úgy láttam nem bánta.
Rengeteget nevettem, főleg a romantikus részeknél, ugyanis a fiúk végig kiparodizálták. Hülyék. :)
Hát kábé így telt a hétvégém.