2. - Gólyatábor: második felvonás

Bekukucskáltunk Eszterékkel minden szobába, a fiúk nagyon jól álltak, már hatalmas kupit csaptak. 

Mikor Gergőék szobájához értünk egy alufólia labda nekünk dobódott. Eszter felvette és visszadobta. Egy fekete hajú srácot talált el az orránál. Jó ezen még én is elmosolyodtam. 

- Felétek mi a helyzet? - huppant le lazán az ágyra a fekete hajú. - Előkerültek már a sminkcuccok? 

- Álmodban - vágott fancsali képet Eszter. Egyébként tényleg nem tűnik egy sminkelős csajnak.

- És nálatok a videójátékok? - kérdeztem, próbálva kicsit elterelni a témát.

- Nálunk még nem. De Petiéknél már igen - röhögött a szobában elhelyezkedett harmadik fiú. 

- Mi? - döbbent le Eszter. 

- Nézd meg! Tomi már ott van - vonta meg a vállát Gergő. Eszter felpattant és átsuhant a másik szobába jól ott hagyva minket Annával.

- Mi a neved? - nézett Anna a fekete hajú srácra. 

- Zoli - válaszolt. Jobban végigmértem. Sötétbarna szem, nem annyira barnult bőr, kócos haj és lényegében csak fekete volt rajta. Ezek összeillenének! Jó talán kicsit elkalandoztam, nem kéne mindenkit kiházasítani azonnal és Zoli nem gót, hogy elhivatott legyen a fekete iránt, csak így jött ki. - Ez a hülye pedig - intett a kissé nyegle, kócos barna hajú srác felé - Rómeó. 

Csodálkozva néztem az ágyon ülő fiú felé aki egy párnát dobott Zoli felé. El is találta őt. 

- A második nevem a Rómeó mert az őseim kicsit zakkantak - magyarázkodott volna Rómeó(?).

- Nem kell mondani tudjuk, hogy szereted ezt a nevet - kezdte piszkálni Gergő. 

Rómeó (most hogy hívjam?) a fejét fogva röhögött és el is vörösödött a feje. Mikor már megtudott szólalni ránk nézett.

- Tibi vagyok az az első nevem és kizárólag azt használom! A Rómeót nagyon utálom. 

Na, ekkor már nem bírtuk tovább Annával kitört a röhögés belőlünk. 

Az ajtó felől jött hirtelen egy hang.

- Gyertek nézzétek már meg! - ijedtemben ugrottam egyet. A fiúk jól kiröhögtek mert megijedtem Tomitól. Egyébként kimondottan helyes. És izmos. És szőke. Izmos és szőke. Wááo. - Ennyire ijesztő lennék? - kérdezte egy eszméletlen helyes mosoly közepette. 

- Nem. Csak nem számítottam rád - magyarázkodtam. 

- Jól van. Gyertek srácok eszméletlen jó videójáték - és már bele is kezdett. Ilyen széria meg olyan. Bárcsak értettem volna. Átvonultunk a túlsó szobába ahol Eszter az egyik ágyon ült és egy kis psp-t fogott a kezében és azt nyomkorászta teljes átéléssel. 

- Na, most már add ide én jövök - mondta Tomi és kikapta volna Eszter kezéből a psp-t de amaz felállt és leugrott az ágyról egyik kezével fogva a játékot másikat előrenyújtva Tomi felé.

- Nem még nem! Ezt végigviszem! - kiáltotta idegbetegen. 

- Tiszta kocka röhögött - Gergő. 

- Ez kész - suttogta nekem Anna. Én csak elnevettem magam. 

- Nem te utaztál mellette - suttogtam vissza. 

Miután nagyjából kipakoltunk az ofő eltalálta, hogy ebédeljünk. Az ötletnek egyébként mindenki örült, hát még, ha az étel is jó lett volna. Ehető volt, de nem a legjobb. Ráadásul a szálló ebédlője se valami álom. Mindegy túl lehetett élni. A fő dolog egyértelműen az volt, hogy megérkezett a kísérő tanár. Olyan 25 év körüli férfi, sportos alkattal és jófejséggel. Mindenki meglepődött amikor kiderült, hogy matematikát tanít. Meg is kérdeztük miért, mire azt mondta, hogy ő neki a matematika volt a kedvence, és úgy döntött megpróbál olyan matektanár lenni aki megszeretteti a diákokkal a tárgyat. 

- Na, velem próbálja meg - szólalt meg Eszter. Való igaz, legtöbb leendő osztálytársam nem szerette a matematikát. Amit meg is értek, de azért klassz, hogy egy ilyen tanár tanítja legalább.

Ebéd után mindenki ellustult, felment a szobájába pakolászott vagy kockult, mint a fiúk többsége. Ráadásul megismertük a negyedik szobatársunk aki szépen bemutatkozott... Mikor lementünk enni még nem volt senkinek ott a cucca. Mikor már felértünk egy szőke hajú csaj pakolta el Eszter dolgait az ágyáról. Tulajdonképpen lehányta a földre. Hajpántot viselt, nem túl feltűnő ruhát, de még így is lerítt róla, hogy más súlycsoportú csaj. Kezdve ezt a sminkjével. 

- Helló - köszöntem. 

- Sziasztok - mondta és tovább pakolt. 

- Már megbocsáss - sétált be Eszter a szobába. - Miért dobáltad le a cuccaimat?  

Csodálkozva néztem a jelenetet Anna pedig úgy döntött be se jön a szobába a küszöbről nézelődött. 

- Mert mostantól én itt leszek te meg valahol - nézett szét a szobában - valahol. Találj magadnak helyet. 

Ez most komoly?? Totál ledöbbentett a jelenet. 

- Én voltam itt előbb, kipakoltam és nincs semmi kedvem csak úgy átadni valakinek aki éppen bejön és elfingja magát - hát Eszter nem fogalmazott kíméletesen. A lány pökhendin elmosolyodott. 

- Hidd el nem jöttem volna ide. Csak már itt van hely - válaszolta. - Nincs semmi kedvem három ilyen eszementtel egy légtérbe lenni. De nyugi, csak aludni jövök majd ide.

- Ha így fogod fel akkor aludhatnál a folyosón is - morogta Eszter és lehajolt a cuccáért. Feltette az ágyra, felült mellé törökülésbe - lesöpörve a szőke hajú lány néhány ruháját - és mosolyogva fordult felé. - És mivel ez az ÉN ágyam te el is mehetsz - tette hozzá.

- Jó. Legyen egy szép napod - mondta gúnyosan, majd átcuccolt az eddig szabadon lévő ágyhoz. Ledobta a táskáját, és kiviharzott. Gondolom a másik szobába ment a többi lányhoz. 

- Hű - nézett bambán Anna. 

Én lehuppantam az ágyamra és próbáltam feldolgozni az eseményeket. Eszter arcáról pedig nem sok jót tudtam leolvasni.

Na, ezek után jött az ofő, hogy túrázzunk. Komolyan a felnőttek nem normálisak! Jó sokáig kellett minket ösztökélni, mire összeszedtük magunkat. Hátizsák, üdítő, kaja (ami megmaradt az útról vagy, volt aki kért a konyháról kenyeret meg ilyesmit) kényelmes ruha stb. Végül elindultunk. Több időbe telt, mint maga amennyit sétáltunk. Egyébként én a végére egészen örültem neki, mindent lefotóztam és a tanárok legnagyob örömére lementem az útról és elkezdtem "patakozni". Ez a jelző még kis koromban ragadt meg, mikor voltunk valahol és ott is volt egy patak. A "patakozás" csupán annyiból áll, hogy a patakban lévő köveken ugrálunk és egyensúlyozunk. Eszter nagy vidáman csatlakozott így először csak mi ketten ugaráltunk a patak kövein, de egy idő után a fiúk is kedvet kaptak, sőt valamelyik hülye levette a cipőjét és úgy gázolt bele. Czér bezzeg alig bírt velünk, és úgy tűnt egyáltalán nem örül neki. Ezt még fokozta, hogy a kísérő tanár (Gyöngyvér Attila) is egy keveset patakozott. Egyedül a maradék öt lány nem jött be a vízbe, ők a parton várták, hogy abbahagyjuk "ezt az értelmetlen és ostoba játékot". Nem a szívem csücskei. Egy idő után még Annát is sikerült becsábítani a vízbe. Persze így kevesebb volt a túra, mint a patak de mindegy.

Úgy értünk vissza, hogy valamennyien kifáradtunk és vizesek lettünk, nekem például a cipőm beázott, de ezt nem is éreztem szinte a melegben. Mázlimra hoztam váltó cipőt és egy papucsot. Gyöngyvér tanár úr pedig azonnal mondta a fiúknak, hogy még tábortüzet is kell rakni amit ők lázongással fogadtak, de miután lecserélték a cipőjüket persze segítettek. Mi lányok leginkább néztük ahogy lassan a tűzrakóhely köré farönkök kerülnek. Viszont nagyon hangulatos volt, mert mindenki beleadott mindent, édesség, hús (Gyöngyvér tanár úr hozta, a szülei füstölték) és még kenyeret is pirítottunk. Így egybe meg volt tartva a vacsora. Mondjuk kicsit nehézkes volt huszonkét főnek elférnie a tűz körül, de senki nem fázott mert kellemesen meleg, későnyári levegő volt. A tücskök ciripeltek, egyszer pedig egy béka is brekegett a közelben aminek a fiúk örültek, mi lányok kevésbé. A történethez hozzátartozik, hogy Peti (az egyik eszement) odament és megfogta. 

- Ma békacombot eszünk - vigyorgott, miközben közelebbre hozta az egyébként egészen kicsi békát. Persze mi lányok még ígyse örültünk neki. Egyedül talán Eszter volt aki bátrabb ugyanis ő megfogta a békát. Jesszus! 

- Na, most mi legyen veled? - kérdezte a békától. - Mi lenne ha Petihez vágnálak? 

Mindenki elkezdett röhögni, és mielőtt Eszter bármit tehetett volna (szerintem tényleg Petinek vágta volna) visszaérkezett Czér aki eddig a konyháról kért még kenyeret. 

- Na, azonnal tegyétek vissza! - kiáltotta. Kicsit bepánikolt. 

Miután lezongorázódott a béka ügy Gergő lehozta a gitárját. Ekkortájt már a többség megette az adagját és jött a szokásos sztorizgatás. Egy kicsit filmbeillő lett volna a jelenet. De sajnos ez nem film volt nagyon is igazi volt Gergő a tűzfényben. Miután behangolta a gitárját odamentem hozzá.

- Elkérhetném? - kérdeztem. Gergő csodálkozva felnézett rám. 

- Tudsz gitározni? 

- Miért ne tudnék? - kérdeztem vissza. Most komolyan? Akkora csoda? Csak épp én nem mertem hozni a gitárom, mert túlságosan féltettem. Gergő helyet szorított nekem én beültem közé és Zoli közé majd csekkoltam. 

- Ezt rosszul hangoltad be - mondtam neki az egyik húrra bökve. Gyorsan megoldottam és rákezdtem az egyik kedvencemre. Nem slágereket tanultam, a tanáromnál nem tanultam mai dalokat csak klasszikusokat, viszont ez nagyon nagy kedvencem volt, és egy kicsit hasonlított mai dalokra. Persze majd szétvetett az izgalom. Még sose játszottam ezt idegenek előtt. A kezem remegett és a szívem is majd kiugrott a helyéről, de valahogy túl lettem rajta. Nem tudom hogy mintha azt a pár percet kivették volna az emlékezetemből. 

- Ügyes vagy - mosolygott Gyöngyvér tanár úr. 

- Tényleg jó - bólintott Gergő.

Ezekután visszaültem Eszterékhez akik szintén mosolyogva gratuláltak.

- Ez mi volt? - kérdezte Tomi.

- Csak egy darab - vontam meg a vállam. - Nem dal. 

Kiderült, hogy Gyöngyvér tanár úr is tud gitározni, egész jó számokat elénekeltetett velünk, sokat mesélt a szüleiről aztán egy csomó minden kiderült az osztálytársainkról is. Gergő például 8 éves kora óta ismeri Esztert és ők ketten elég sokat meséltek. 

Hullafáradtan mentem ágyba, füstszagú hajjal de úgy gondoltam ez így van rendjén. Hisz ebből áll egy ilyen osztályos kirándulásos dolog. 

>>>> 3. - Otthon