19. - Rendőrautó az iskola előtt

Két utcát futottunk Danival, hogy elég messze legyünk a sulitól, majd kifulladva megálltunk.

- Huh - hallod, hajoltam a térdemre. Felnéztem a földről, és Dani kócos haját láttam és ahogy rám mosolyog.

- Meddig fognak követni? - kérdeztem lihegve.

- Nem sokáig. Jelentik az igazagtónak, aztán, ha az utolsó óráig nem mennénk vissza, a rendőrséget és a szülőket felhívják - magyarázta. 

Döbbenten néztem rá.

- MI?! - ordítottam. A félelem újra belém férkőzött, és szét vetett belülről. Nem. Nem, anyumék nem tudhatják meg.

- Nem, nem, anyuék nem tudhatják meg - mondtam, szinte nekiugorva Daninak. - Most azonnal visszamegyek! - mondtam, és már el is indultam volna, viszont Dani nem engedte el a karom. 

- Hééé - rántott vissza, én nekem meg a fájdalomtól eltorzult az arcom. - Nem lesz semmi baj - mosolygott rám. Elengedte a karom, én pedig mélyet sóhajtottam. Beszívtam a hideg levegőt, és sikerült egy kicsit lenyugodnom. 

- És most? - néztem rá. 

- És most felszállunk egy buszra - bökött egy megállóra, - majd bemegyünk a plázába, ahol meleg van, és beülünk egy mekibe. Van nálam 2000 Ft. 

Előhalászta a zsebéből a gyűrött papírpénzt, és bátorítóan rám mosolygott. 

- Jó - válaszoltam.  Akkor még nem is tudtam mibe keveredek. 

Nem sokra emlékszem, ugyanis a Danival töltött időben mindig agyaltam. Vagy ezen vagy azon. Vagy rajta, vagy Gergőn. Vagy a szüleimen, vagy a lógáson vagy a téli szüneten. Vagy, hogy mit fogok ezért kapni. Stb.

A meki után sétáltunk egyet, de valahogy mindig visszatértünk a plázához, ahol legalább volt egy kis meleg, lévén mindketten pulcsiban lógtunk meg.

A mekiben ültünk, amikor megcsörrent a telefonom. Legalább azt elraktam. Előhalásztam a telefonom. Eszter hívott. Ó. Idegesen felvettem.

- Halló - szóltam bele. 

- Hol vagy? - kérdezett bele a telefonba Eszter.

- Miért? - kérdeztem vissza. A háttérből a szünet hangja hallatszott, és talán Annnáé, ahogy kérdezgeti Esztert. 

- Talán mert a suli egyik nagy arcával leléptél egy tanár szeme láttára - hallottam, hogy mérges.

- Ez van - mondtam neki. Danira pillantottam, aki elégedetten elmosolyodott. Biztos hallotta a nagy arcot. 

- Idióta vagy - mondta. A háttérzajok lassan halkabbak lettek, így gyanítottam, hogy bement a lány mosdóba.

- Gergő is totál kiborult - mondta, mire megremegett a gyomrom.

- Majd Anita megvígasztalja - vágtam rá. Eszter hallottam, hogy morog valamit, majd megszakadt a vonal. 

- Ki volt az? - kérdezte Dani.

- Eszter - sóhajtottam. 

Dani félszegen bólintott. - Nem eszed meg?

Csodálkozva ránéztem a tálcámra. Még mindig ott volt a hamburgerem. 

A kezemet ekkor valaki megérintette. Elfordultam az ablaktól, és az autóülésen ülő Danira néztem. Az ő keze ért az enyémhez.  Szemét rám szegezte, én pedig nem tudtam mit mondani. Na, nem mintha lehetett volna, ugyanis az első ülésen a két rendőrhapsi minden mozdulatra felnézett. 

Előre pillantottam, és a hátrapillantó tükörben találkozott a tekintetem az egyébként egész helyes fiatal rendőrrel. Újra Danira néztem, és ahogy belenéztem zöld szemeibe a gyomrom összeszorult.

A mekiben végül sikerült legyűrnöm a hamburgert és leléptünk a plázából. Ide ténferegtünk, oda ténferegtünk, közben mindenféléről beszéltünk. Gyakran visszamentünk a plázába egy kis felmelegedésért.

Aztán a sulikezdés után kb. 2 órával egy közeli téren egy pad támlájára telepedtünk.

- Nem értem. Miért hagytad ott a többieket miattam? - kérdeztem, ránézve.

- Mert láttam, hogy nagyon ki vagy bukva. És nem szeretem, amikor úgy kell lássalak - válaszolt. A pad ülőrészén dobolt a lábaival. Igazából nem tudtam mit szólni. Gergő miatt teljesen kibuktam, és most Danival lógok a suliból, és együtt ülünk egy padon... Az élet szemét. 

Nem tudom mennyi ideig ültünk a padon, csak azt tudom, hogy miután a gondolataim fátyla fellebbent újra a fejemről, Dani sokkal közelebb volt hozzám, mint ahogy leültünk. Ránéztem, és észrevettem, hogy ő végig engem figyelt. Arca az enyémtől maxumim 8 centire lehetett, de lehet, hogy kevesebb is, és csak reménykedtem, hogy még van annyi távolság.  Akkor néztem először ÚGY a szemébe. Teljesen elvarázsolt, mintha egy mély kútba néztem volna, amiből soha többet nem másznék ki. Nem olyan volt, mint amikor Gergő feketés szemeibe néztem... de legalább olyan bizsergető érzés. Dani közelebb hajolt hozzám, és végig a szemeimet figyelte. Lágy lehelletét már az arcomon éreztem. A vészvillogó ugyanúgy bekapcsolt, mint amikor átmásztam a suli kerítésén. Te Gergőt szereted! - ordította, én pedig magamban bólogattam. Igen, Gergőt szeretem, de akkor mért nem vele ülök kettesben valahol? Miért ő jár Anitával? Miért ő bánt engem?

Tudtam, hogy Dani arra vár, én tegyem meg az utolsó centiket. De nem tettem. A szám szélénél ért hozzám, szinte nem is éreztem. Majd rendesen megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam. Nem tudom mi ütött belém, tudtam, hogy ezzel újra hitegetni fogom, mint a kezdetekben. Én azt hittem, már rég lezártam Danival a dolgokat. De úgy néz ki nem. Közelebb húzódott hozzám, és átölet. Ott ültünk a padon, ölelkezve, csókolózva. Viszont amikor kibontakoztam az öleléséből, és újra a szemébe néztem, szinte villámcsapás módjára elmúlt. Elmúlt minden, amit a csók előtt éreztem. Nem vált ugyanolyan bizsergető érzéssé, mint azelőtt, nem akartam hozzábújni, és mikor a szemébe néztem... talán ez fájt legjobban. Ürességet éreztem. És én hülye visszacsókoltam, és láttam Dani arcán, hogy már megint áltattam, annyira vidámnak tűnt.

Csalódottan néztem rá, és majdnem megint könny szökött a szemembe. Elhúztam a kezem. Nem. Nem kell ez.

Nagyon elszomorodtam. Előrelátva, hogy mennyire nagy barom leszek, mikor megmondom Daninak, hogy ez a csók nekem semmit se jelentett, és, hogy megint megbántom. A torkomat sírás fojtogatta. Ekkor rájöttem, hogy nem csak Dani miatt. Legmélyen tulajdonképpen nem is érdekel, hogy mit fog reagálni. Az egész helyzet miatt támadt sírhatnékom. Amiért most itt ülök vele. 

Láttam az arcán, hogy megdöbben, majd vonásai kisimultak, és immár semmi nem tudtam leolvasni róla. Talán csalódott volt. Talán. Az autó bekanyarodott a sulink utcájába, én meg hátradöntöttem a fejem.

Miután sikerült leküzdenem a könnyeimet, hagytam, hogy Dani átöleljen, és egy puszit nyomott az arcomra. Két perc se volt az egész, észre se vettük, megjelent mellettünk két rendőr, és letámadtak minket, hogy mit keresünk itt, miért nem vagyunk suliba. Hebegtünk habogtunk, de csak kiszedték belőlünk, hogy lógunk. Beültettek minket az autóba, és azt mondták visszavisznek minket.

Az autó leparkolt a suli előtt, a két rendőr kiszállt, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem. Tudtam, hogyha ez anyuék tudomására jut, nekem végem. De mit csinálhattam volna? Danival a rendőrök után vettük az irányt, akik már becsöngettek a suliba. Felnéztem az igazgatói ablakra. Egy pillanatra láttam, hogy meglibben a függöny, gondolom kinéztek. 

A portás ajtót nyitott, és csodálkozva nézett ránk. 

- Az igazgatóhoz mennénk ezzel a két diákkal. Ellógták a délelőttöt - magyarázta az idősebbik. Na, az azért túlzás, hogy az egész délelőttöt! Az első két óráról csúsztunk le. 

A portás makogott valamit, de végül beengedett minket. - Első emelet 4.

Danira pillantottam, aki a padlót pásztázta. Gondolom, az iménti autós jelenetünkön morfondírozott. Felérve, már a folyosón találtuk az igazgatónőt. Bekísért minket a rendőrökkel együtt az irodába. Váltott pár szót a férfiakkal, majd azok elmentek. Felénk fordult.

- Mégis mit képzeltek? - kiabált. - Meglógni iskolaidőben? Nem hittem el, amikor Roland tanárúr azt mondta két diák kimászott a kerítésen. 

Emlékeztem, hogy az infótanárunk futott utánunk. Felállt az asztaltól és felénk sétált.

- Még megértem, hogy te Dani. Tőled megszoktam az efféle baromságokat. Da Angéla. Jó tanuló, rendes diák. Miért kellett ez?! - kiabált. Úgy éreztem elsüllyedek szégyenemben. 

- Most pedig mindketten hozzátok az ellenőrzőtöket - szórt villámokat a szeme.

- Mit kapunk? - suttogtam.

- Igazgatóit - vetette oda. 

Dani kinyitotta az ajtót, majd utána vettem az irányt. Egy ideig egyfelé mentünk, viszont egy szót se szólt hozzám. 

- Dani - szóltam utána, mikor leindult a lépcsőn. 

Hátranézett a válla felett. Nem is tudtam mit mondjak. 

- Sajnálom... de én... - kezdtem, viszont Dani kínosan elmosolyodott.

- Ugyan. Ha neked egy olyan barom kell, mint Gergő, akkor legyen - vágta hozzám. Sokkal jobban tudta, hogy mit mondanék, mint saját magam. Lefutott a lépcsőn, én pedig tehetetlenül a termünk felé vettem az irányt. Bekopogtam, és benyitottam.  

Az osztály egy emberként fordult felém, Gyöngyvér pedig csodálkozva nézett rám. Hát persze, hogy értesült róla.

- Elnézést... az ellenőrzőmet el kell vinnem az igazgatónőhöz - makogtam. Gyöngyvér csak biccentett, mire a padomhoz siettem. Kihalásztam a táskámból az ellenőrzőt, közben Márióék is csodálkozva néztek rám, Anna és Eszter pedig némán kérdezgették, hogy mi van. Gergőre és Zolira rá se mertem nézni.  

Visszaérve Danit már ott találtam. Az igazgatónő írogatott a kis füzetébe, majd mikor benyitottam felnézett.

- Tedd le - mutatott az asztal szélére. Az egyik csukott ajtón átszűrődött a tanáriból jövő zaj, beszélgetés. Míg az igazgatónő beírt nekem is azon gondolkoztam, hogy ilyenkor van-e órája Czérnek. Mikor becsukta az én ellenőrzőmet is, azt hittem itt vége. De nem. 

- Holnapra aláíratni. Mivel vétettetek az iskola szabályzata ellen, így büntetést érdemeltek - kezdte. Ó, szóval nem elég, hogy otthon valószínűleg elveszik a netem, kapok egy adag fejmosást, és Anett nem jöhet át, még a suliban is vezekelni kell. Mindezt Dani miatt. - Ma délután töltené le Angéla az osztályotok a büntetést a tegnapi fiaskó miatt. De mivel a takarítónőknek el kél a segítség, így ma délután bent maradtok segíteni a termeket kitakarítani. 

Lopva Danira pillantottam. Úgy tűnt nem sokkolta a hír. Hm. Jobban belegondolva engem sem. Délutánra nincs programom, takarítani otthon szoktam néha, és így legalább minél később kerülök haza, hogy elmondjam a mai napot.

- Most pedig nyomás órára.

Elvettük az ellenőrzönket, és kiléptünk. Néhány perc volt kicsöngetésig, én pedig úgy gondoltam újra megpróbálok Danival beszélni.

- Dani. Figyelj - a srác megállt a folyosón velem szembe, és idegesen nézett rám. - Én, igazából azért hagytam, hogy megcsókolj...

Itt elakadtam. Miért is hagytam? És akkor Tominak miért hagytam? Ilyen lány lettem, akit csak úgy össze-vissza lehet csókolgatni?!

- Hagyjuk - motyogta. - Még a mai takarítást túléljük, aztán nem kell egymással foglalkoznunk - vetette oda, majd az ellenkező irányba elsétált.

Lassan bolyongtam a folyosón, és pont csengetésre értem be. Gyöngyvér összepakolta a cuccát, és figyelte, ahogy lehuppanok a padomba. Nem szólt semmit, csak kisétált a teremből. Persze mindenki azonnal körém gyűlt, Anita, Gergő, Zoli, Tomi és a kockák kivételével.

Márió izgatottan kérdezgetett, de én nem tudtam válaszolni. A meleg teremben éreztem csak, hogy kint mennyire hideg volt, és, hogy milyen szinten átfagytam.

- Jól van, hagyjátok már békén! - mordult Márióra Eszter, mire az végül elhallgatott.

- Hah. Kíváncsi lennék miért vagy ennyire szomorú. Talán még Dani is kikosarazott - nevetett gonoszul Zoé. Fel sem néztem rájuk, Eszter küldte el őket délebbi tájakra. Miután észrevették, hogy nem fogok úgyse beszélni a többiek elszállingóztak, csak Eszter, Anna, Márió és Tibi maradt velem. Nekik nagyjából elmondtam mi az ábra, viszont a fiúk nem tudtak erre mit mondani, annyira nem érzelgősek, mint mi lányok. Így csak hallgattak.

Erre a helyzetre még Eszter se tudott mit mondani. Ami már régen rossz. Tibi Eszter mellett üldögélt, aztán felnézett.

- Hé, tulajdonképpen te rendőrautóban utaztál? - csodálkozott.

Esetlenül bólintottam, mire elröhögte magát. Nem tudom mi olyan vicces rajta.

- Pont te. Heh. Én azt hittem Márióval hamarabb rendőrautóba fogunk ülni, mint te. 

Csalódottan felsóhajtottam. Jobban belegondolva igaza volt. Viszont ma még együtt kell takarítanom Danival.