17.- Kajacsata!!!
Szünet utáni első nap kihúzni a gyufát? Na, ahhoz kell tehetség. És az nekünk meg van.
Ragozhatnánk, hogy miért került a fél osztályunk órák után az igazgatóiba, de az hosszú lenne. Elég annyi, hogy nincs iskola, aminek történetébe ne lenne egy kajacsata se.
Az első nap mindig a sztorizgatásról szól, a szilveszteri bulikról, még a tanárok is próbálnak velünk toleránsabbak lenni, mondván most jöttünk vissza, kapjunk még egy kis szabadságot. Anna beújított valami új, rémes rózsaszín pompomos csizmát, és sapit amit karácsonyra kapott, Eszternek gördeszka elvonási tünetei voltak (rossz idő...) a srácok végigvideójátékozták az egész szünetet. Néhányan voltak rokonoknál, voltak akik valami hatalmasat buliztak szilveszter éjjel, voltak akik meg lájtosabbra vették a figurtát: Aludtak.
A suli pedig beújított a szünet alatt a spórolt pénzekből minden osztálynak suliszekrényeket. Minden terem mellett volt a diákoknak a folyosón szekrény és a földszinten is néhány, amolyan "tartalék" szekrény. Persze mindenki letámadta őket, és bepakolt, a lezárást pedig úgy oldották meg, hogy a szekrények felső polcán hagytak egy kis lakatot, meg egy lapot amin a kezelési útmutató van. Így természetesen első óra előtt mindenki ezekkel babrált, és igyekeztem nem kiröhögni Esztert aki már harmadszorra zárta be a szekrénybe az útmutatót és hisztizett, hogy nyissa már ki valaki. Rendszerint Anna ment segíteni, majd egy idő után Eszter direkt bezárta az útmuatót és Annát ugráltatta, aki végül megunta és egyszerűen ott hagyta az egész szekrényesdit.
Ilyen jó hangulatba telt a suliban töltött első néhány perc, Gyöngyvér tanár úr azonban rossz hírekkel jött első órára.
- Nézzük, ki mennyit felejtett a szünetben - mondta, miközben besétált a terembe.
- Mi? - horkant fel Zoli.
- Eszter kérlek gyere ki, oszd ki - nyújtott a tanár Eszter felé egy papírköteget. - Röpdoga Zoli.
- Mi? Dehát az nem lehet! - hőbörgött. - Téli szünet volt, nem akarok dolgozatot írni.
- Elhiszem, viszont decemberben alig kaptatok jegyet, ráadásul jövőhéten témazárót írunk, így kell egy kis bemelegítés. Utána beszélünk a szünetetekről - csapta össze a kezét a tanár, Eszter pedig körbe ért. - Félkor beszedem.
Én nyugodtan vettem elő a tollam, még tegnap átnéztem. A és B csoport természetesen. Eszter letottyant elém, és óvatosan rápillantottam.
- Tudod? - suttogtam. Eszter azonban csak legyintett, majd előre fordult és ráhajolt a lapra. Ahha. Okosabb nem lettem. Felírtam a nevem a sarokba, és nekiláttam azelső feladatnak. Mikor már a negyediken gondolkoztam kicsit körbenéztem.
Anna mellettem gyorsan írt valamit, vagyis úgy tűnt tudja. Hátrapillantottam, Anitáék egymástól próbáltak kérdezgetni, de Gyöngyvér rájuk szólt. A mellettem lévő padsorba Petiék a telefonon számoltak valamit, egyel hátrébb mögöttük pedig Gergő ült a szék támlájának hátradőlve, és úgy tűnt jól végezte a dolgát. Nyújogattam a nyakam, és annyit láttam, hogy körülbelül a fele van meg. Csak ő B csoportot írt. Francba.
Gyöngyvér ekkor felállt, és odasétált az első padban telefonozó srácokhoz.
- Kérem - nyújtotta a kezét. Peti és Tomi felnéztek rá.
- Mi nem - kezdte eltenni Peti a telóját.
- Nem érdekel, add ide - mondta keményen Gyöngyvér. A két srác odaadta a telefonját, majd Gyöngyvér járt kelt kicsit a padok közt és visszaült a tanár asztalhoz.
Félkor aztán Gyöngyvér beszedette a lapokat Eszterrel.
- Na, ez nekem brutál rossz lett - motyogta Zoli, miközben odanyújtotta Eszternek.
- Meg hiszem azt - nevetett Gyöngyvér. Miután a lapok az asztalán voltak, felállt és leült a tanár asztalra. - Na, és kivel mi történt szünetben?
Ezekután már inkább meséltünk, de azért az első órai röpdoga betett nekünk. Egyébként voltak órák, ahol megpróbáltak tovább haladni velünk ( szerda lévén Leonóra, és utolsó órában Keresztes Gitta is, a töri tanár de nem ment neki) de inkább beszélgettünk.
- Ki jön enni? - üvöltött Zoli töri után.
- ÉÉÉÉn - üvöltötte vissza Eszter, én meg feltettem a kezem, hogy lássák, egyébként a táskámat próbáltam becipzározni.
Elég sokan mentünk az osztályból, még Anitáék is csatlakoztak, pedig ők ahhoz képest, hogy be vannak fizetve általában kihagyják a menzát. Spagetti volt, aminek egyébként mi örültünk, ritkán van de azt szeretjük.
Az egyik hosszan összetolt asztalok végébe beült Réka, és Zsófi, majd csatlakozott még hozzájuk Zoé majd Anna leült mellé, én pedig automatikusan Anna mellé.
És ezután kezdődött a probléma. Ugyanis Márió nem akart Réka mellé ülni, ezért kihagyott egy helyet. Ekkor jött Eszter és úgy döntött leül szembe velünk. Márió és Réka közé.
- Héé - nyávogott Réka. - Ide Anita ül.
- Most már nem - vonta meg a vállát Eszter és nekilátott a levesnek.
- Húzz el - morogta Zoé.
- Van köteled? - kérdezett vissza reflekszből Eszter mire én és Anna elnevettük magunkat. Zoé csak lenéző pillantással illette Esztert, és végül hagyta. Anita azonban nem.
Tálcával a kezében odatipegett Eszter mögé, és megbökte a vállát.
- Khm. Itt én ülök - mondta.
- Mióta? - nézett rá Eszter.
- Mióta anyám pilóta - vágta rá Márió mellette.
- Maradj ki ebből - dörrent rá Anita. - Réka foglalt nekem helyet.
- Nem jól - rázta a fejét Eszter. Én visszafolytott nevetéssel néztem őket, Anna tovább eszegetett, a srácok meg, amolyan "balhé van" pillantással figyeltek minket.
- Na, húzzál el, mert itt én szeretnék ülni - háborodott fel Anita.
- Mióta parancsolgatsz nekem? - nézett rá Eszter, majd visszafordult és még egy kanállal merített a leveséből.
Már nem is tudtam, hogy erre Anita mit reagálhatna még erre, de neki volt ötlete. Megfordult, hogy akkor máshova odaül, de még visszanézett. És akkor mérgében fogta a tányérjában lévő spagettit és egyszerűen Eszternek dobott belőle néhányat. A vöröske érezte amint a nyakának csapódik az étel, és a villa meg is állt a kezében.
Ekkor már az egész ebédlő felénk nézett, az ügyeletes tanár megindult felénk, és a susogás elhalkult. Eszter is fogott egy marékkal a tésztájából és az elsétáló Anita hátához vágta.
- Te rohadt ***** - (cenzúrázva) fordult meg Anita, és még egy adagot Eszterhez vágott.
- Kajacsataaaaa - üvöltötte valamelyik végzős és ő is egy haverjához vágott tésztát. Ekkor szabadult el a pokol, ugyanis minden diák egyszerre kezdett kaját dobálni. Valamelyik telefonból felcsendült a Party Rock, így még zenei aláfestés is volt. Az ügyeletes tanár és a konyhásnők is próbálták szétrobbantani a dobálózást, de nem sikerült.
Én kivittem volna épp a tálcám, amikor valaki nekem vágott egy spagettit. Megfordultam és a támadás irányába vágtam én is néhány tésztát. Pont fejen találtam Danit.
- Kösz - intett röhögve.
- Nincs mit - üvöltöttem, és gyorsan kivittem a tálcámat. Visszafele jövet azonban elővettem a telefonom, és videóztam. Üvöltözés, dobálózás, és ahogy láttam Eszter és Anita még mindig egymással vitáztak. Mindenki csupa szósz volt, (még én is) és egyszer csak csörömpölés hallatszott, odakaptam a telefonom, és egy tányér tört szét a földön, amiből kifolyt a leves...
Ez nem túlzottan zavart senkit, tovább folytatódott a dobálózás, én meg a tekintetemmel közben egy embert kerestem. Meg is találtam. Gergő Zolit dobta meg valamivel, és közben kihajolt egy adag szósz elől. Aznap még nem is beszéltünk. Ettől gombóc képződött a torkomban és idegesen elkaptam a telóm. Nem vettem tovább.
A Party Rockot felváltotta valami másik diszkószám és közben más zenék is elindultak így nagyon nagy volt a hangzavar. Az ügyeletes tanár eltűnt, a konyhásnők valamit üvöltöttek nekünk, én visszadobtam egy műanyag poharat valahova, és igyekeztem nem célpont lenni.
Az egész alig tartott tovább 5 percnél, amikor az igazgatónő belépett. Tekintélyt parancsoló, magas nő, rövid fekete hajjal körülbelül olyan negyven éves. Fekete nadrág, fehér csizma, fekete-fehér csíkos póló és egy egyszerű fehér poncsót viselt. A zenék két pillanat alatt elhalkultak, el lettek téve a mobilok, én leállítottam a videózást, viszont valaki későn reagált minderre. Eszter.
- Doboooom - kiáltotta és megpördült, majd eldobta a spagettit. Ami az igazgatót találta el... Eszter a szája elé kapta a kezét, és azt hiszem meghűlt az erekben a vér.
Az igazgató nyugodtan letörölte magáról a tésztákat, és a szószt amennyire tudta és egy ideig mereven nézett Eszterre aki elkezdett szabadkozni.
- Elnézést, nem akartam, nagyo... - az igazgató egy pilantással elhallgattatta, majd az ügyeletes tanárhoz fordult.
- Ki kezdte a dobálózást? - kérdezte.
- Ő, és - forgolódott, tekintetével Anitát keresve. Egyszer csak megtalálta a sarokban rejtőző szépséget. - Ó, és ő - mutatott Anitára, mi az összerezzent, és amolyan "lebuktam" arccal előlépett a végzősök mögül. Csupa szósz volt az egyébként már-már erőletetten divatos ruhája.
- Elnézést igazgatónő, - kezdte volna, de az félbeszakította.
- És, a még itt jelenlévő összes 9.a-s jön velem az igazgatóiba a többi itt marad és segít takarítani- mondta, majd megfordult és kisétált az ebédlőből. Visszanézett. - Na, mi van? Gyertek.
- Most akkor mi van? -léptem idegesen Annához, miközben kilódultunk a folyosóra.
- Megyünk az igazgató után - suttogta vissza.
- Nem mondod? - kérdeztem idegesen. - De most nem azért, de Anita kezdte az egészet. Mi ehhez hogy jövünk? - magyaráztam, mire Anna megvonta a vállát.
Néma csendben vonultunk mind a 15-en. Ilyen még nem volt. Az igazgató betessékelt minket az egyébként kissé szűkös irodájába, leült az asztalához, közben pedig levetette a poncsóját. Mind megpróbáltunk elférni, de hátul Peti még így is nyomorgott. Egyszerű, fabútorok, egy tanári tablókép mellett kulcstartó a falon, rendezett asztal, a sarokban meg egy kis kanapé volt az igazgató asztala mögött.
- Nos. Eszter, Anita ki lehet fáradni - mutatott az asztala elé, mire ők ketten kelletlenül kisétáltak. - Hogyan is kezdődött ez az egész?
Eszter és Anita is hallgatott. Az igazgató kelletlenül nézett rájuk, miközben egy tollat forgatott a kezében.
- Hogy volt?! - kérdeztem most már kicsit erélyesebben. Nekem összerándult a gyomrom. Egyrészt mert éreztem, hogy az igazgatónőnk kezd kiborulni és mert aggódtam Eszterért. Fél év van, és már elég sok hülyeség miatt leszidták a tanárok ráadásul most másodszorra jár komolyabb dolog miatt az igazgatónál.
Miközben én ezen morfondíroztam, Anna mellém sunnyogott és megszorította a kezem. Félve rápillantottam. Igen, ő is aggódott.
- Annyi volt, hogy ez a hülye nem akart a helyemről elülni ... - kezdett kiabálni Anita, sokkal inkább Eszternek, mint az igazgatónak magyarázott.
- Erre neked meg meg kellett dobnod spagettivel - ordított Eszter vissza.
Az igazgatónő idegesen rácsapott az asztalra, mire mindketten elhalkultak.
- Kultúráltan értettem. De most már látom, hogy mi volt. Most már csak azt szeretném tudni, hogy egy ülőhelyen miért kell összeveszni, úgy, mint az ovódásoknak?
Anita a cipője orrát bámulta, Eszter pedig halkan belekezdett.
- Zoéék próbáltak Anitának helyet foglalni, én meg leültem oda, ahova egyébként ő ült volna. És ezért megdobott spagettivel.
- Na, azért előtte szépen megkértelek, hogy menj arrébb, te meg bunkóztál - szisszent fel Anita.
- Te szépen? Te szépen még azt se tudod mondani, hogy köszönöm - vágta hozzá Eszter.
- Na, ebből elég! - csattant az igazgatónő. - Nem hiszem el, hogy kilencedikes létetekre képesek vagytok ilyesmint összeveszni, ráadásul egy ekkora kalamajkát csinálni.
- Elnézést, de nem mi voltunk akik azt mondták, legyen kajacsata - vetett ellen Zoli. Csodálkozva néztem rá, nem hittem, hogy megszólal. - Az egyik végzős kezdte összevissza dobálni a spagettit.
Az igazgatónő kezében egy pillanatra megállt a toll, amit forgatott és csodálkozva nézett Zolira.
- Melyik végzős? - kérdezte.
- Mittomén - vonogatta a vállát Zoli.
- Rendesen válaszolj - mondta az igazgatónő, majd már tova is siklott Zolin. - Szóval, ti kezdtetek el dobálózni, de a kajacsatát egy végzős kezdte.
- Werkes Bálint - szólalt meg Gergő. Eddig a telefonján babrált, ahogy láttam most viszont eltette, és az igazgatónőre nézett.
- Rendben, - gondolkozott az igazgatónő. - Ti ketten - nézett Eszterékre - elmentek az ellenőrzőtökért, és visszahozzátok. A többi meg le megy az ebédlőbe és segít takarítani. Nyomás - határozott.
- És azzal a Bálinttal mi lesz? - kérdezte idegesen Eszter.
- Azt is elintézem, ne aggódjatok - szórt szikrákat a diri szeme. Ezekután már inkább nem szóltunk semmit, és az igazgató felállt, kiengedett minket, majd lekísért minket egészen az ebédlőig. Beparancsolt minket, kihívta Bálintot, majd megvárta amíg Eszterék előszedik az ellenőrzőt, majd a végzős sráccal felballagott az irodába.
Mélyet sóhajtva léptem az ebédlőbe, ahol aztán rádöbbentem, hogy ez sokkal rosszabb ötlet volt, mint hittem. Anita mellettem elmenve valami olyat morgott, hogy ő neki minek kell takarítania, de többet nem is akartam hallani.
A széttört tányér maradékait már feltakarították, viszont a levestől piros tócsa nyoma ott maradt a padlón.
Az egyik konyhásnő azonnal a kezembe nyomott egy rongyot, és rámutatott az egyik asztalra, amin a terítő félrevolt hajtva, a spagettitészta tornyosult rajta és szószban úszott. Undorodva léptem oda, levettem a terítőt és arréb dobtam. Körbenézve láttam, hogy mindenki kapott valamilyen feladatot aki ott volt a kajacsátánál. A végzős cicababáknak kicsit nehezére esett a takarítás a műkörmeikkel hasonlóan Anitáékhoz. Eszter jött arra a felmosó ronggyal, majd ahelyett, hogy folytatta volna az útját levágódott az asztalomhoz és az egyébként szószos padra borult.
- Hé - löktem meg a fejét. Felnézett rám, tekintetében nem sok lelkesedés ült. - Koszos az asztal.
- Leszarom - vonta meg a vállát.
- Kisasszony - kiabált a konyhásnő. - Ha már okoztad ezt a galibát próbáld meg kijavítani. Tüstént menj takarítani!
Eszter olyan szemekkel állt fel, hogy azt hiszem ha tekintettel ölni lehetne... nos a konyhásnéni nem ilyen magabiztosan kiabálna Eszterre.
Végülis a takarítással háromnegyed óra múlva végeztünk, lassanként mindenki elszállingózott. Már csak az osztályunkból maradtak páran (én, Eszter, Zoli, Márió, Peti) és néhány felsőbb éves. Daniék hamar leléptek, és Eszternek odanyögtek valami olyasmit, hogy klassz délutáni programot szerzett nekik... Eszter erre csak egy, kedvesnek nem mondható kézjellel válaszolt, mire a srácok kivonultak.
- Fú - huppantam le egy székre. Körbenéztem. Az asztalok tiszták voltak, terítők ugyan nem voltak rajtuk, a föld is tisztának tűnt, a tészták pedig eltűntek. - Készen vagyunk.
- Ja - morogta Eszter mellettem.
- Rendben, most már elmehettek - intett a konyhás néni, akit egyébként Elzának hívnak, ahogy megtudtuk takarítás közben. 45-50 éves nénike, és ahogy csillapodott a haragja, tök jókat tudtunk vele beszélgetni. Még Eszter is, pedig ő elég morcos volt. Zoliék néha hozzászóltak, de néhány b-s sráccal szórakoztak inkább.
Komótosan felálltam az asztal mellől, majd az ajtó felé vettem az irányt. Eszter még azonban visszanézett és intett Elza néninek.
- Csókolom, és elnézést ismét - mondta, majd meg se várva a választ utánam sietett.
Felkaptam az ebédlő melletti padon lévő táskámat, majd mélyet sóhajtva elkezdtem szedni a lépcsőfokokat felfele. Eszter lassan követett, láthatóan valamin nagyon gondolkozott. Felérve a termünk előtt megálltam a szekrényemnél, majd elkezdtem belőle kipakolni néhány könyvet amiből kéne tanulni. Eszter közben nekitámaszkodott az egyik szekrénynek és a telefonját nyomkodta.
- Figyeld - mutatta felém a telóját. A facebookon egy kép volt, amit egy tizedikes töltött fel, én nevetek a képen, kezemben a telómmal, mellettem Anna szedi ki a hajából a tésztát, a háttérben pedig Zoli bukik le az asztal alá.
- Hehe - mosolyogtam. - Sok dolgot töltöttek fel? - kérdeztem tőle, mire némán bólintott. A csendes, kihalt folyosón végigsétáltunk, majd az aulán keresztül átvágtunk, viszont én megálltam középen, és a főbejárat üvegajtóin kibámultam. Eszter a kezében a telójával még sétált egy darabig előre, majd mikor észrevette, hogy nem követem, megállt és furcsán hátranézett rám.
- Gyere - mondta, majd visszafordult, és akkor ő is ugyanúgy lefagyott, mint én. Az épület előtt ugyanis Anita és Gergő beszélgettek édes kettesben. Anita a lépcsőn ült, Gergő pedig mellette, a korlátnak támaszkodva guggolt. A fiú arca komolynak tűnt, nem bolondoztak, viszont úgy tűnt Anita beszélt, ugyanis Gergő inkább csak bólogatott.
- Gyere - ragadta meg a karom Eszter és elhúzott kicsit arréb az ajtótól, hogy esetleg ők ne vegyenek észre az üvegen keresztül. Viszont szorosan a falhoz nyomott, az bejárat mellett, hogy "hallgatózzak". Ő maga az ablakon nézelődött ki.
- Mint valami kommandósok - motyogtam, majd óvatosan kilestem az ajtó ablakán.
- Pszt 00-ás ügynök. Meg ne hallják magát - vágta rá Eszter, majd a fal mellett szorosan csúszva közelebb jött hozzám. - Mit lát 00 Ügynök?
- Te hülye vagy - jelentettem ki. Eszter a számra tapasztotta a kezét, én meg alig győztem lerázni. Akaratlanul kitört belőlem a vihogás, mire mindketten megkukultunk, és Eszter óvatosan kinézett az ablakon.
- Nem vettek észre. Legközelebb ne kövessen el ilyen bakit - mondta Eszter. Még körülbelül három percig leskelődtünk, mikor felálltak a földről. Anita még mondott valamit, Gergő meg bólintott, majd Anita szorosan átölelte, és úgy csimpaszkodott a nyakába, mint egy majom. Igazából a döbbenet sokkal nagyobb volt bennem, mint a féltékenység. Köpni, nyelni nem tudtam, csak figyeltem üvegen keresztül a jelenetet, majd a döbbenet átváltott szomorúságra. Mély, szerencsétlen szomorúságra. Eszter mellettem állt, és ő is figyelte őket.
- Lányok, mit kerestek még itt? - kérdezte valaki mögöttünk, mire hátrapillantottam. Az egyik takarítónő volt. Visszafordultam Gergőékhez, Eszter motyogott valamit, hogy mindjárt mennek, mire a takarító mormogott valamit, hogy most menjünk, ne mindjárt.
Eszter felkapta a táskáját, és én is. Gépies, egyszerű mozdulat volt, azt hiszem fel se fogtam, hogy mit csináltam tulajdonképpen majd Eszter kivágta előttünk az ajtót a lábával, én pedig esetlenül követtem. Mintha ez a pillanat csak azért alakult volna így, hogy belenézzek Gergő fekete szemébe, ugyanis Anita állt nekünk háttal, és úgy ölelte Gergőt, míg a fiú pont ránk látott, ahogy kiléptünk. Eszter szó nélkül lesétált, majd megállt a lépcső előtt és visszanézett rám. Én egy pillanatra megálltam az ölelkező párocska mellett, és Gergőre néztem. Belenézett a szemembe, én meg az övébe. Igyekeztem ebbe az egy pillantásba minden keserűségemet, gondolatomat belesűríteni. Gergő arcáról nem tudtam semmit se leolvasni, esetlenül ölelte vissza Anitát miközben engem figyelt. Majd éreztem, hogy nem bírnám tovább, és lesétáltam a lépcsőn. Viszont azt hiszem, volt bennem valami, talán a nemlétező másik énem, aki pedig nagyon nem bírja a megaláztatást, és visszafordultam még. Addigra kibontakoztak az ölelésből, és Anitától csak egy lenéző pillantást kaptunk, majd lehajolt a táskájáért. Közben Gergő engem nézett, én pedig őt.
- Zsák a foltját - vetettem oda, majd megfordultam, és elviharoztam Eszter mellett. Ő még valamit odaordított Anitának, hogy nehogy az utcán is kaját dobáljon, mert elijeszti Gergőt, majd követett.
Néhány perc alatt annyi minden kattogott végig az agyamon.
Gergő tünt el először, mosdóba ment, azt hiszem, még mondta is. Anita rá fél percre kikéredzkedett, mondván rosszul érzi magát. Egy időbe mentek el, és utána nem is láttuk egyikőjüket se. Mi Eszterrel még felsétáltunk a szekrényekhez, Petiék addigra már elhúztak és max csak pár szót válthattak az ott üldögélőkkel. Ha egyáltalán ott voltak. Lehet, hogy máshova mentek el, és csak pár perccel azelőtt telepedtek le a suli elé, ahogy mi Eszterrel odaértünk. És ha nem ott voltak, hanem máshol, tényleg ketten akkor lehet, hogy egy ölelésnél több is történt... mindenféle rémképek röpködtek a fejemben, azt hiszem kezdtem egy "kicsit" bepánikolni. Eszter nem szólt semmit, csak mellettem sétált, gondolom ő is kombinált.
Azt vettem észre, hogy a házunk előtt vagyunk, én pedig a kulcsomat keresem a táskámban.
- Hé - kezdte félénken Eszter. Felálltam a hátizsákom mellől és ránéztem. - Kifaggassam Gergőt?
Halványan elmosolyodtam. Nekem van itt valaki, aki nagyon sokat tudna segíteni. Eszter Gergő uncsitesója, mégha nem is a legjobb a kapcsolatuk, de alapból bírják egymást, ráadásul a rokoni dolog még mélyítheti ezt az egészet. Ergo, Gergő elég sok minden elmondhatna Eszternek. Viszont valami belül azt sugalta, hogy nem. Ez nem volna jó.
- Köszi, de ne - ráztam a fejem.
- Miért ne? - csodálkozott.
- Csak ne - ráztam a fejem. - Nem kell.
Eszter csendben bólintott, majd kinyitottam a kaput, és bezártam belülről. Nekitámasztottam a homlokom a hideg vasnak, miközben sóhajtottam egyet. Megfordultam, és lecsúsztam a földre. Ekkor kivágódott az ajtó, és vidáman ugrálva Anett rontott ki.
- Angélaaa - kiáltotta, egy szál kardigánja, amit nem cipzározott be szinte ugrált körülötte.
- Hát te? - kérdeztem.
- Anyud beengedett - vont vállat, majd lehajolt, felhúzott a földről. - Hé - nézett rám. - Sírtál?
- Mi? - kérdeztem tőle, majd az arcomhoz nyúltam, és a szememet megdörzsöltem, Bizony, egy meleg könnycsepp folyt végig az orrom mellett.
- Mi történt?
Én befele menet nagyjából felvázoltam a helyzetet, míg ő bőszen bólogatott, majd mikor anyut sikerült leráznunk (később mindig elszoktam mondani) egy elcsúsztam a jégen hazugsággal, fent a szobámban végighallgathattam Anett szidalmait Gergőre, Anitára, és az egész világra szinte. Néha olyan banális dolgokat mondott, hogy keserűségemben elnevettem magam, de egyébként üres tekintettel bámultam az ágyamról a szobám egyik sarkát. És, nem nem volt benne semmi érdekes.
>>>>>>>> 18. - Lógás