16.- Kutyasétáltatás

Este, mikor már rég aludnom kellett volna, tudva hogy másnaptól megkezdődik a "dolgozzunk együtt az unokával" projekt nagyiék részéről még akkor is a délután járt eszemben.

Miután összefutottunk,  végre be is tudtunk mutatkozni egymásnak.

- Na, és akkor mi a neved? Vagy maradjunk a mamuszos csajnál? - mosolygott rám.

- Öööö... ne. Angéla a nevem. Eszter Gélának hívott eleinte, de aztán le szokott róla hál' istennek. Bár még mindig hív így - magyaráztam, majd mikor rájöttem, hogy neki ez nem sokat jelent elhallgattam. - Téged, hogy hívnak?

- Dávid - válaszolt.

- Á - bólintottam. - És, ezt a szépséget, hogy hívják? - hajoltam le Dávid kutyusához. Egy lány dalmata volt, megsímítottam a fejét, mire ő vidáman elkezdte csóválni a farkát.

- Bessi - mondta Dávid. - És a te kutyád? - nézett a Bessit szaglászó Szaffira.

- Szaffi - mondtam. Dávid egy ideig pislogás nélkül nézett rám, majd ennyit kérdezett:

- Tudni akarjam, vagy ez is olyan mamusz szintű? - nevetett. 

A fejemre húztam a takarót, mert eszembe jutott, hogy, hogy nézett rám. Azt vettem észre, hogy a takaró alatt vigyorgok. Állandóan.

- Neeem, csak még régebben a nagyszüleim ezt a nevet adták neki - legyintettem.

Ezután együtt mentünk tovább, Szaffit elengedtem a pórázról. 

- És Bessi mióta van meg? - kérdeztem, Dávid mellett sétálva.

- Lassan egy éve - válaszolta. - Még mielőtt ideköltöztünk egy panelba laktunk, és anyumék végül belementek, tudva, hogy nemsokára költözünk - magyarázta.

- Nem volt fura, hogy mindig veled volt? - kérdeztem.

- Nem - vonta meg a vállát. - Egyébként. Nem láttalak erre. Hogyhogy csak most találkoztunk?

- Ááá. Hát ez úgy van, hogy én Pesten lakom, de most a szünetre lejöttem a mamámékhoz pár napra. Mindig így csináljuk. 

- Ühüm.

- Az egész család kocsi, csak mi kerültünk fel valahogy. Igazából nem is tudom, hogy - gondolkodtam. - És te? Honnan jöttél?

- Hát... Tatabányáról költöztünk ki ide. És most is járok be a régi sulimba busszal - mondta.

Ekkor elgondolkoztam, hogy én még nem is költöztem. Egyedül a gimi volt a suliváltás,  semmi más. Egyébként nem lehet valami kellemes dolog.

Tovább sétáltunk. Dávid fogta magát és felült egy pad támlájára. Elengedte a pórázáról Bessit aki vidáman csatlakozott Szaffihoz. Már csak néhány utca volt, és hazaértünk volna, de ez egyértelműen lassított a tempónkon. Felültem mellé, és a két kutyust figyeltem.

- Hé - bökött meg. Felém nyújtotta fél fülhallgatóját én meg elfogdtam, és betettem a fülembe. 

- Milyen zenéket szeretsz? - kérdeztem.

Dávid nem válaszolt, csak benyomott egy számot a telóján. Valami rock szám volt, számomra ismeretlen bandától, de egész klassz volt. Némán, egymás mellett ülve hallgattuk végig a számot, közben Szaffiból előtört gyerekded énje, és Bessivel birkózott.

Még pár számot meghallgattunk, elmondtam, hogy én Green Day fan vagyok, mire ő azt mondta, hogy őket nem szereti annyira. 

- Héé - tettettem felháborodást. - Ez sértő. Tök jók.

Dávid elmosolyodott, és inkább még egy számot elindított. Ez viszont már tetszett. Linkin Park. Hm. Majd csekkolom őket.

A takarót lerántottam a fejemről, és a plafont bámultam. Ú. Nem néztem meg őket.

- Bessi - állt fel a padról Dávid - gyere! - Ki vett a zsebéből egy kisebb gumilabdát, és eldobta. Bessi és Szaffi is utánarohant, de Bessi gyorsabb volt, és még pattogás közben kapta el, úgy, hogy felugrott. Szaffi csodálkozva nézte Bessit, és megpróbálta elcsórni tőle a labdát, ha már nem volt elég gyors.  Hiába azért négy év kor különbség az négy év kor különbség.

- Add ide! - hajolt le Dávid Bessihez. Az azonban elhúzta a buksiját, és nem akarta odaadni a labdát. Dávid viszont gyorsabb volt, és még el tudta kapni Bessi szájában a labdát, amit végül a dalmata elengedett.

- Hm? Dobsz? - nyújtotta felém a Bessi nyálas labdát. Lekászálódtama a padról, megfogtam a labdát, majd amennyire a vastag kabátom engedte, eldobtam. Szaffi mikor látta, hogy nálam a labda, már feszülten figyelte, így gyorsabb volt, mint Bessi. Farkcsóválva hozta vissza a labdát és adta oda nekem. 

- Menjünk. Megfagyok - dörzsöltem a kezem, miután odaadtam a labdát Dávidnak. 

Elsétáltunk és megálltunk a kapunknál. 

- Mi az egész neved? - kérdezte Dávid.

- Zente Angéla - válaszoltam. Dávid elmosolyodott, majd megfordult és füttyentett egyet Bessinek. Miközben nyitottam a kaput még egyszer ránéztem, és intett. Ezután Szaffival bementünk.

Az asztalon lévő laptopra pillantottam, amit hoztam magammal. 

És már meg se lepődtem, ahogy este egy ismerősnek jelölést találtam Facebookon. Bokros Dávid ismerősnek jelölt. Kínosan elmosolyodtam, és visszajelöltem. Igen, ismerem.

Néhány perc múlva jött egy értesítő. Csodálkozva nyitottam meg. "Bokros Dávid megosztott két fényképet az idővonaladon". Döbbenten néztem, majd nagy nehezen rányomtam. Megnéztem, és a két kép közül az egyik Bessi és Szaffi volt, ahogy nagyban birkóznak. A másik meg én, oldalról, és azt hiszem éppen a két idióta kutyát nézhettem, mert valamin nagyon nevettem. Sapim alól kilógot az egyébként sötét barna hajam, de a képen inkább sötétszőkének tűnt a fények miatt. Hitetlenül lelájkoltam mindkettőt, majd a képet amin rajta voltam beállítottam profilnak. 

Miután lezongorázódott a délután még kétszer a fejemben, megpróbáltam aludni. Igazán kevés sikerrel.

Lerúgdaltam magamról a takarót, a laptopot elvettem az asztalról és törökülésben visszaültem az ágyra. Beizzítottam a gépet, majd amint betöltődött megnéztem a Linkin Park számot. 

Egyszer hallottam motoszkálást kintről, akkor kissé lehajtottam a fedelét, hogy a fényét ne lássák nagyiék.

Ekkor azonban nagyi benyitott a szobámba, és egy árny suhant be mellette. Szaffi felugrott az ágyamra, nagyi meg fejcsóválva nézett rám.

- Nem fogsz tudni felkelni.

- Most meg nem tudok aludni - vetettem ellen. Nagyi halványan elmosolyodott, majd rám csukta az ajtót.

Szaffi kényelmesen elhelyezkedett mellettem, majd ügyet sem vetve a Linkin Park számra, vagy a laptop zúgására, esetleg a billentyűzet kattogására nyugodtan elaludt.

>>>>>> 17.- Kajacsata!!!