12. - Színház

Szerdán olyan örvendtetes hírrel jött az osztályfőnök, hogy jövőhét pénteken színházba mehetünk. Sulis program, pénteken elmarad két óra, az osztálypénzben van benne. Szóval kötelező.

- És mit nézünk? - ordította be Zoli.

- Macskál musical - válaszolt Czér. 

- Akkor én beteg leszek - dőlt hátra a székén Zoli, mire felröhögtünk. Czér inkább figyelmen kívül hagyta a beszólást és csak annyit mondott, hogy aznap lehetőleg ne valami "vadulós" pólóban jöjjünk. Ahha. Célzott ezzel Eszter egyik - amúgy kedvenc - pólójára, amin néhány halálfej mellett egy kéz is volt található, ami bemutat. Ezenkívül mindenféle felirattal, amik habár nem trágárok, de kiverik a biztosítékot. 

Én személyszerint örültem a színháznak (és nemcsak azért, mert lóghatunk). 

Eszter persze lázongott, Anna közölte, hogy ő viszi a zenelejátszóját, a fiúk pedig azon gondolkodtak, hogyan lóghatnák el.

Sajna, nekik ez nem jött be.

Pénteken első két órában volt az előadás. A suli előtt találkoztunk fél nyolckor. Eszter ezúttal kitett magáért, hajlandó volt egy egyszerű, fekete pólót felenni csőfarmerrel és csizmával. Hűűű. Czér persze a farmerre is morgott, de mikor látta, hogy a legtöbben a farmer+póló+dzseki/kardigán variációt választottuk, inkább nem szólt érte. Gergő örökös későként érkezett, valahogy a gólyatábor óta ez a mániává vált.

A színház egyébként nem volt messze, sétálva mentünk. Így november végén már kimondottan hideg van, a szél csípős, ha pedig még kisüt a nap, az már erőtlen, és nem melegít. Miközben az erős széltől könnyeztem, a hátunk mögött lévő Márió és Tibi hülyülését hallgattam Annával. Barátnőm egyébként nehezen barátkozott meg a visszafogott, egyszerű színházas külsővel. Sötétlila nadrágot vett fel, a rózsaszín bundás csizmájával, amin kívülről pomponok vannak. 

- És mi lesz ha Anita el kezd nyávogni? - kérdezte Márió jó hangosan, lehetőleg úgy, hogy az elől trappoló lányok is hallhassák. Réka idegesen hátrafordult, majd súgott valamit Anitának. Én csak csalóka mosollyal néztem a két srácra hátra. 

A színházba beérve persze mindenkinek azonnal melege lett, nagyon fűtik. Már azelőtt le voltunk vetkőzve, mielőtt a ruhatárhoz értünk volna. 

- És a büféééé? - ordította Tomi. A nagy épületben ez meg visszhangzott. "Büfééé-üféé-féé-éé"

- Tamás kultúráltan! - szólt rá Czér.

- Olyat ő nem tud - kiáltottam a tanárnőnek. - Túl bunkó ahhoz - tettem még hozzá. Tomi nagy szemekkel nézett rám. Rápillantottam. Farkasszemet nézve álltunk egy ideig, majd Czér szólt, hogy menjünk. A tömeggel sodródtunk, az utolsóelőtti egy, és egy fél sor volt a miénk. 

- Mázli, így nem látják sokan, hogy ezek mit fognak művelni - suttogtam Annának, Zoliék felé biccentve. 

- Jó, akkor ti! - nézett Anitáékra Czér. - Oda! - mutatott a fél sor lefoglalt székeire. Az öt lány leült, melléjük Zoli került, Annával. Szomorúan néztem a pinkhurrikánra, aki viszont nem tűnt olyan szomorúnak. Hm.

Anna mellé Czér Petit küldte, és pont annyi hely volt, hogy Eszter, én és Gergő odaférjünk. Illetve három hely volt, de Czér ragaszkodott hozzá, hogy Gergő távol legyen Zoliéktól. Aha. Az elmúlt egy hétben nem is beszéltünk, erre egy előadáson mellette kell ülnöm? Egyébként nem mondanám, hogy nem virultam, de csak magamban. Eszter persze azonnal átbeszélt Annához, és Zolihoz, majd mikor Peti közölte, hogy ezt abbahagyhatná egyszerűen fejbe vágta. Czér idegesen felkapta a kezét és rászólt Eszterre, hogy viselkedjen.

Egyébként egy élmény volt az előadás előtti 10 perc, ugyanis a mögöttem ülő Márió és Tibi folyamatosan lökdösték a széket. Mikor meg nem dőltem a széknek előrehajoltak és a hajamat piszkálták. Mire hátranéztem akkorra már úgy tűnt, hogy ők nem csináltak semmit. Gergő szórakozottan figyelte a harcomat a két hülyével. Persze, ő elszórakozik rajtam, miközben engem meg szétszekálnak. 

Aztán végre elkezdődött az előadás. Mögöttem a kedélyek lenyugodtak, viszont szembesülnöm kellett egy apró problémával. Nincs karfám!!! Márpedig ez nálam igazi SOS helyzet. Mozi, színház nem igazi karfa nélkül. Először Eszter kezét próbáltam lelökni, de ő csak a stílusába közölte, hogyha verekedni akarok, menjek bokszolónak. Köszi. Gergő kezét csak nem lökdöshetem. Bár.

Már vagy negyedórája ment az előadás, amikor egyszerűen lelöktem Gergő kezét a karfáról. A srác döbbenten nézett rám, és a színpadi fényben láttam, hogy elkerekedett szemekkel figyel, és magyarázatot vár.

- Kell a karfa - vontam meg a vállam.

- Ahha. De nekem is - suttogta, és ezúttal ő lökte le a kezemet a karfáról. 

- Hé - néztem rá. Gergőt ezekután láthatóan nem kötötte le az előadás, és őszintén, engem se. Tovább szórakoztunk, hogy kié legyen a karfa, végül Gergő egy egyszerű megoldást talált. Mikor éppen ő jött, hogy lelökje a karomat, kezeit az enyémre helyezte, ujjaival pedig átkulcsolta az enyémeimet. Belül teljesen bezsongtam, bár igyekeztem leplezni. A szívem hevesebben vert, és mereven néztem a színpadra, bár nem fogtam fel mi zajlik ott, mert Gergő a tekintetét az arcmomra szegezte. Mikor már nem színlelhettem tovább, hogy ennyire leköt az előadás, ránéztem. Huncut, gondolkodó félmosolyra húzta a száját, amitől úgy éreztem menten elájulok. 

- Jól szórakozol? - kérdeztem tőle.

- Igen - válaszolt. Hát. Legalább nem kertelt. Az előadás végéig így ültünk, majd mikor felkapcsolódtak a lámpák elengedte a kezem, és a tömeggel zúdulva mentünk kifele. Időközben röhögő hangokat hallottam mögűllem. Hátranéztem, mielőtt a ruhatárhoz léptem volna, és Máriót meg Tibit láttam Eszterrel röhögni.

- Húú, csak nehogy kidöntsétek legközelebb a székeket - röhögött Tibi. Eszter pedig nem bírta tovább hangosan is felnevetett. - Sokba kerül ám az a színháznak. 

- Rossz az aki rosszra gondol - húztam össze a szemem. 

- De hülye aki nem - állt meg mellettem valaki. Döbbenten Gergőre néztem, majd esetlenül elvettem tőle a kabátom.

- Köszi - mosolyogtam rá.

- Gergő legközelebb óvatosabban - röhögött Márió.

- Anyád hogy van? - kérdezett vissza Gergő nemes egyszerűséggel.

>>>>>>>>>>>>13. - Minden jól alakul