10. - Itt valami bűzlik

Kedden harmadik óra kémia volt. 

 Persze mindenki bepánikolt, mikor szünet előtt Anna közölte, hogy felelés lesz. Még én is. Pedig még eszembe is volt hétfőn, hogy ma felelünk. Márió padján ülve a kémia laborban lapozgattam nagyban a könyvem, míg Márió telóján próbált "guglizni". 

- Ahha! - csaptam az egyik oldalra. - Megvan!

- Na! - ugrott oda Tibi. Éppen elkezdte volna lapozgatni mikor a csengő hangosan, csörömpölve megszólalt. Ezzel pedig ki lett mondva a halálos ítéletünk. Leonóra tanárnő a folyosóról belépett és két pillanat alatt rendet tett a terembe. Molett, magashangú tanárnő, és nem éppen a kedvencünk. De nem is utáljuk annyira, mint a földrajz tanárunkat Serfenyeit...

- Na, akkor nézzük - fogta meg a naplót. Elkezdte lapozgatni, ráérősen, bele-belenézett egy-egy diák jegyeibe, úgy csinálva, mintha nem venné észre, hogy ez nekünk mekkora stresszet okoz. Becsukta a naplót majd így szólt: 

- Anna gyere ki! - mindenki mélyet sóhajtva dőlt hátra a székén. Én közben a könyvet lapozgattam, hogy amíg Anna felel valamit fel tudjak fogni. Pech, hogy miután Anna lefelelt (mellesleg ötöst kapott) még hármunkat hívta ki a tanárnő. Zolit. Aki szép egyest kapott. Tomit. Szintén egyes. És Réka. Aki azért kapott hármast mert ki tudott nyögni némileg értelmes mondatokat az anyaghoz kapcsolódva.

- Na, akkor Zoltán, Rómeó, és Gergő felállnak - mondta a tanár. Na, ne! Őket is felelteti? Dehát Zoli már volt kint. El nem tudtuk képzelni, hogy mit akar, annyira, hogy elfelejtettünk röhögni Tibin, akit megint Rómeónak hívott. Az azért már valami. Gergő közben úgy ment ki, hogy még csak rám se pillantott. Komolyan. Mindegy, túléltem, és csodálkozva vártam a fejleményeket.

- Nyomás a szertárba! - nyomott egy kulcsot Tibi kezébe. Az ajtóban még visszanézett ránk. - Egy hangot se! 

Na, oké. Amint kimentek persze elkezdődött a susmus. Mikor visszajöttek elcsendesültünk, és le esett, hogy most mi is lesz. Kísérletek. Ahha. Az első "alanynak" Esztert hívta ki.

- Na, lányom - ült fel a székre Leonóra. Utasított, magyarázott, mutogatott. Mit melyik üvegcsébe, meddig forralja és mennyiség stb.. - Látom nagyon értelmesen nézel. Nem tanult. Jegyet adok rá így - mondta tovább. Én inkább lejjebb csúsztam a széken, Eszter meg könyörögve nézett körbe, amolyan "Segííítség, ne!" stílusban. De segítség sehonnan nem jött, se egy földszétnyílás, se egy hurrikán se egy isteni jel személyében. 

Leonóra tanárnő most már kicsit megenyhült és Eszterrel együtt el kezdte a kísérletet. Mind megkönnyebbültünk, legalább nem roban fel a suli. Aha. Reméltük mi. Minden egész jól ment, Leonóra néha kért önként jelentkezőt ha segítség kellett Eszternek, kérdezgetett és bevont minket is a kísérletbe. 

- Na, és akkor most ebből - nyomott Eszter kezébe egy üvegcsét a tanárnő, - nagyon keveset tegyél bele - mutatott a, már az asztalon lévő üvegre, amiben valami fekete lötty volt. Nem tudom mi lett volna az eredeti cél, de biztos, hogy nem az ami eztán következett. Ugyanis Eszter nekigyűrkőzött, és még közelebb is hajolt, hogy biztosan keveset öntsön bele. Azonban Eszter közben nekiállt hintázni a lábán, és elvesztette az egyensúlyát, amit csak úgy tudott megtartani, ha megkapaszkodott az asztal szélébe. És közben persze hogy az üvegcse tartalma tovább folyt. Leonórának reagálnia se volt ideje, egy pukkanás, csörrenés, ahogy az asztalról lezúgott a két üveg és már be is töltötte a levegőt a sűrű, szürke, büdös füst.

- Fúúú Eszter! - vágta rá kapásból Zoli. A fiúk jót röhögtek ezen, viszont Leonóra leüvöltötte őket.

- Ne itt röhögcsikéljetek, hanem nyissatok ablakot, gyorsan-gyorsan!

Erre mindenki az ablakokhoz ugrott nyitogattuk őket, és próbáltuk kihessegtetni a füstöt, ami egyébként kezdett egyre büdösebb lenni.

- Hé hol van Eszter? - néztem kétségbeesetten Annára, miközben a pulcsim elejét próbáltam az orromra fogni, amennyire lehetett.

Anna széttárta a kezét, majd a tanár asztalhoz nézett. Idegesen néztem rá, majd odarohantam az asztalhoz. A földön csillogó szilánkok közt ájultan Eszter feküdt. Persze tudtam, hogy ájult, de ilyenkor az embernek mindenféle eszébe jut, rémképeket lát, és hajlamos túldramatizálni a helyzetet. Kicsit talán sok jelentőséget tulajdonítottam a szeme felett lévő vágásnak, amiből lassan csordogált a vér. Azok a hülye szilánkok! ÁÁÁÁ!

Anna volt aki tudta higgadtan kezelni a helyzetet és a csapból hideg vizet fröcskölt Eszter arcára. Ez meg tette a hatását és a szemeit lassan kinyitotta. 

- Tanárnő! Tanárnő! - ordítottam Leonórának aki idegesen odalépett, majd szinte láttam, ahogy az idegei öldöklik bent egymást. 

- Vigyétek az orvosiba - utasított minket. - Üljetek le! - ordított az osztályra, akik ezután fintorogva indultak a helyükre. Gergő volt aki először meglátta a földön fekvő Esztert és idegesen leguggolt mellé.

- Hé! Ébredj - mondta neki. 

- Menjetek az orvosiba! - utasított minket a tanár. - Anna, te meg hozz egy seprűt!

Ezután odalépett hozzánk, felsegítette Esztert és visszafordult az osztályhoz. Én és Gergő Annával kitámogattuk a kába Esztert a laboratóriumból, aki végig azt magyarázta, hogy fáj a feje. Miután odaértünk az orvosihoz Anna ott hagyott minket és rohant, hogy valahonnan szerezzen egy seprűt. Bent a nővér amint meglátta elszörnyedt és gyorsan leültette adott neki vizet , minket meg kiküldött. Na, köszi. A barátnőm éppen az ájulás után az orvosiban ül, és nem lehetek mellette. 

Föl-alá járkáltam a folyosón és igyekeztem nem rágni a körmeimet. Gergő pedig ahelyett, hogy mondjuk visszament volna, ott maradt és leült egy székre. Legalább ugyanolyan feszülten várakozott, de ő nem szenvedett annyira látványosan. 

Miközben föl-alá járkáltam elgondolkodtam. Gergő azonnal ott volt, és segített, és még most se megy el. Most akkor mi is van? Mikor átmentünk hozzájuk Eszter teljesen természetesen letusolt náluk, és amúgyis tökre jóban voltak. Ugye, a halloween buliig. Onnantól Eszter terrorizálja. Itt valami bűzlött. És nem, nem a hajam, ami teljesen beszívta az elfuserált kísérlet eredményét. 

Leültem egy másik székre és a kezemet a térdemre támasztottam, közben a tenyerembe temettem az arcom. Fogalmam se volt semmiről. Az adrenalin már kiment belőlem, amit akkor éreztem, mikor Esztert a földön fekve láttam. Miközben igyekeztem a légzésem rendbe tenni rádöbbentem, hogy tulajdonképpen csak ketten vagyunk Gergővel. Egyedül, ketten az orvosi rideg, csempés folyosóján. De a világért se szólalt volna meg. 

Idegesen a hajamba túrva néztem rá. A, már korábban gyökeret vert gondolat a fejembe, miszerint Eszter és Gergő járnak, vagy jártak nem hagyott nyugodni és az alatt a két perc alatt újra és újra előjött. Végül nem bírtam tovább és ránéztem Gergőre.

- Ti jártok Eszterrel? - kérdeztem és a hangom hiszérikusabban hangzott, mint terveztem. 

Gergőt láthatóan meglepte a kérdésem, mert eddig az ajtót nézte mereven, láthatóan valamin nagyon gondolkozott.

- Ez honnan jött? - nézett rám csodálkozva.

- Hát... mert itt aggódsz érte - nyögtem ki. Illetve még mondtam volna valamit, de nem jött ki hang a torkomon. 

Gergő gúnyosan elmosolyodott.

- Csak nem zavar, hogy érdekel mi lesz az osztálytársammal? Persze te csókolózol és táncikálsz akárkikkel én meg csak aggódok valakiért és az már baj.

A hangját gúnyosnak éreztem. Kicsit gúnyosnak. 

- Nem, nem úgy... - kezdtem volna, mire félbeszakított.

- Akkor hogy?  

Na, és akkor megelégeltem. Év eleje óta piszkál, sérteget, ha meg volt éppen kedve beszélgetni velem, akkor utána napokig rám se nézett, és különösebben nem lépett. Mit nyavalyog nekem??

- Tudod mit? Ne játszd itt a sértettet. Év elején csak piszkálni tudtál, és utána se voltál kedvesebb! Jött Dani, igen. Jófej volt elvoltunk. Nem értem mi bajod. Nem érdekelt túlzottan, hogy mi van velem és még csak nem is próbálkoztál! Semmit! De semmit! Tomi megcsókolt, igen... - túrtam itt a hajamba. Láttam Gergő arcán, hogy reagálna valamit, de inkább nem hagytam. - De nem volt több se nekem, se neki egy csóknál. Tomi bunkó. És te eljátszottad a megbántottat, miközben semmi közünk nem volt egymáshoz! - vágtam a szemébe. 

Úgy láttam ez hatott, és én is sokkal megkönnyebbültem. Tényleg jól esett. Éppen nyitotta volna a száját, de az orvosi ajtaja kinyílt és a sulinővér kikukucskált. Mindketten felpattantunk.

- Gyertek! - intett magához. 

Beléptünk az ajtón, és láttuk ahogy Eszter falfehér arccal ül az ágy szélén. A szeme fölött egy ragtapasz volt, ahol még néhány perccel ezelőtt a seb éktelenkedett.

- Jézus Isten! - ültem le mellé, és szorosan megöleltem. - Hogy vagy?

- Hát... -  a hangja erőtlen volt, és szokatlanul vékony. - Olyan mintha egy kis emberke belülről kalapáccsal ütné a fejem. Talán fát vág. 

Kesernyésen elmosolyodtam. Megnyugodtam, hogy Eszter hülye gondolatai visszatértek. Az már félsiker. 

- Sokkal rosszabbul is járhattál volna! Ha az egyik szilánk a szemedbe repül már a mentő vinne el -  mondta a sulinővér az asztala mögül. 

- De tényleg, hogy történt? - kérdezte a szemöldökét ráncolva Gergő. 

- Ugye öntöttem volna a lötyit át, de mikor túl sok folyt, akkor tulajdonképpen felrobbant az üveg. És ugye ott hajlongtam előtte - magyarázta, én meg már a képzeletére a helyzetnek elszörnyedtem.  - És ijedtemben elestem. 

Gergő felállt a székről ahol eddig ült és lehuppant Eszter mellé. Karjával átölelte és adott a homlokára egy puszit.  Na ne! Nekem a gyomrom görcsbe rándult, és a szememben már gyülekeztek a könnyek.

- Most akkor mi is van? - kérdeztem idegesen. Eszter elmosolyodott, ő tudja, hogy bele vagyok zúgva Gergőbe. Gondolom, hogy nem így mosolyogna ha járnának. Gondolom. Remélem. 

Gergő kárörvendőn nézett rám, én meg újra megkérdeztem kicsit hisztisebben.

- Most akkor jártok?! 

Eszter szemöldök ráncolva nézett rám, majd Gergőre, és  végül elröhögte magát. Még jóízűen nevetett, és Gergő is felszabadultan mosolygott az elméletemen. 

- Dehogy - nevetett Eszter. - Gergővel unokatesók vagyunk. 

A könnyeim két pillanat alatt eltűntek, őket felváltotta a döbbenet mindenféle jele. Kikerekedett szem, megszorult légzés. Úgy éreztem magam, mint akit arcon csaptak. Jobbról is, balról is. 

>>>>> 11. - Uncsitesók